2008. június 24., kedd

Ultrabalaton I. rész

Ultrabalaton 2008 I. rész

Anno amikor nekiálltam futni (2007. 11. 02.) ki akartam magam elé tűzni egy célt, amit 2008-ban mindenképp teljesíteni szeretnék. Olvasgattam különféle edzésterveket, egy kezdő futó milyen reális célokat tűzhet ki magának. A távok, amiket javasoltak nekem „rövidnek tűntek” és én valami komoly célt akartam kitűzni magam elé. Így akadtam az Ultrabalaton kiírására. Egyéniben durva lett volna azért, de csapatban teljesíthetőnek ítéltem meg a versenyt, úgy döntöttem részt veszek a versenyen. Egy fórumos oldalon szerveződő csapatba végül sikerült bekerülnöm. A csapatszervezésnél mindenki írt magáról, sportmúltjáról. (Maratont mindenki teljesített már, nem is egyszer, én meg még egy futóversenyen sem indultam, de sebaj, az önbizalom a fontos.) Telt múlt az idő, elkezdtem a felkészülést már januárban az Ultrabalatonra. Ekkor még úgy tűnt nagy fába vágtam a fejszémet, lehet, hogy túl vállaltam magam. De azért szorgalmasan futottam a kilométereket, még ha csak 6-7 kilométert bírtam is futni egyhuzamban. Versenyrutinom nem volt, elkezdtem gondolkodni rajta, ki kellene már próbálnom magam valami versenyen, egy kis tapasztalatgyűjtés miatt. Milyen verseny legyen? Találomra kiválasztottam egy versenyt, legyen a veszprémi 6 órás verseny. Kezdetnek megfelelő! Igaz csak váltóban, de így is több mint 2 óra jutott rám, ami a veszprémi pályán nem is olyan kis idő (a Tamásnak van tapasztalata róla). A jutalmam csapatban egy 3-ik hely, ami hatalmas nagy lökést adott. Ekkor elkezdtem keresgélni a versenykiírások között, milyen versenyen induljak még. A sárvári 12 óra nagyon megtetszett, eleinte csak váltóban akartam menni, de sehol nem szerveződtek csapatok és a kedvezményes nevezési határidő vége is közeledett, beneveztem egyéniben. Hatalmas nagy baromságot csináltam, de ha már beneveztem, végigcsinálom. A verseny előtt egy héttel mertem csak itthon is megmondani milyen versenyre megyek. Szerintem a versenyen nem vallottam szégyent, a tőlem telhető legjobbat kihoztam magamból, kitartásból, akaraterőből (mások elmondása szerint is) tökéletesen vizsgáztam. A verseny után már biztos voltam abban, hogy az Ultrabalaton nem jelenthet gondot, ha nem jön közbe semmi sérülés. Nagyon gyorsan teltek a napok és elérkezett jún. 21-22. Pénteken már mindenki megérkezett Tihanyba a csapatból, így az estét ismerkedéssel töltöttük. Valaki kitalálta este menjünk el egy laza kis futásra, lássuk, ki mit tud alapon. 100 méter után megegyeztünk abban, majd holnap a versenyen futunk, inkább menjünk el kocsmázni és nézzük meg a Horvátország- Törökország meccset.

Szombat: Gyors nevezés és orvosi vizsgálat volt a program. Az orvosi vizsgálat egy kicsit vicces volt, vérnyomásmérésből és a sztetoszkóppal való meghallgatásból állt. Fő a profizmus! A rajt 10 órakor volt, én voltam a csapatból az első induló. Nagyon meleg volt és az árnyékban támaszkodtam az egyik transzparensnél és beszélgettem. Egy kürtszóra lettem figyelmes, meg arra, hogy elindultak a futók. Lekéstem a rajtot. Gyors sprint, hogy legalább a mezőny végét utolérjem. Sikerült. Az első kb. 600 méter (lehet, hogy több vagy kevesebb, nem mértem) emelkedő. Viszonylag jó tempóban megfutottam. Körbenéztem kikkel, vagyok körülvéve és nagy meglepetésemre 4-5 női egyéni induló társaságában találtam magam. A helyzet úgy adta, hogy én voltam a nyúl nekik. Amilyen tempóban futottam olyan tempóban jöttek utánam. Nagyon jó érzés volt, de nem akartam leégni előttük, így magamhoz képest igen erős tempót kellet diktálnom. 5 kilométerig voltam nyúl, a részidőm 25 perc volt, ami nekem nagyon jó, tudtam, hogy ez nagyon megbosszulja magát. Az első 10 kilométer viszonylag egyenes volt, majd 4 kilométer alatt 200 méter szintemelkedés. Megpróbáltam megfutni de semmi esély nem volt rá, szégyen, szemre úgy kellet felsétálnom. Ami vigasztalt nem csak én sétáltam, hanem mindenki körülöttem. Az első szakasz utolsó 2 kilométere már lejtő volt így azt már viszonylag könnyű volt teljesíteni.

Folyt. Köv.

Még messze a vége, de már fájnak az ujjaim a gépeléstől, még a héten várható a folytatás.