2009. június 28., vasárnap

Futás vs. Kerékpár, avagy van hogy a kevesebb több

Mivel jópáran az egyesületből kerékpározunk is valamilyen szinten, gyorsan bekalapálok egy rövid összevetést saját meglátásaimból kiindulva, kíváncsi vagyok, mások is hasonlóan látják-e vagy eszement baromságnak tartják majd az alábbiakat.

Előrebocsátom, hogy az amatőr szintű (munka mellett végzett) országúti kerékpározást és a nem extrém terepen vagy –távokon történő futást venném kicsit górcső alá.

Jómagam versenyszerűen bringáztam 2007-tel bezárólag, 2008-tól pedig a futásban találtam meg azt az örömöt, amit az ember egy sportággal kapcsolatban jogosan elvár akkor, amikor versenyzésre (is) adja a fejét.

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy csak a „kényszer vitt rá” az országútizásra, de tény, hogy olyan mértékű térdfájdalmakkal járt 10 perc után bármilyen futómozdulat (értsd: rekortánon, futópadon, erdőben), hogy a számomra jobban elviselhető tekerő mozdulattal meghajtott kerékpár maradt az állóképességi sportok közül (úszni hézagosan tudok, és akkor már indokolatlanul meg is szépítettem a vízhez kötődő viszonyomat).

Legnagyobb meglepetésemre azonban egyszer csak megszűnt az elviselhetetlen szúrás (talán egy horvát nyaraláson vettem észre), amit egyrészt a térdközeli izmok megerősödésének és a fokozatosan növelt futóterhelésnek, másrészt egy glükozamin tartalmú kenőcsnek tudok be, amely elméletileg porcképző hatású.

Akkor vegyük sorba azt a néhány megközelítést, ami alapján össze tudom hasonlítani, hogy számomra mivel jelent mást az egyik, mint a másik:

A leginkább szembetűnő és egy munka és család mellett sportoló szempontjából kulcsfontosságú, hogy ugyanazt az edzésintenzitást és -terhelést rövidebb idő alatt lehet elérni futással. Ez már abból látható, hogy a legkönnyedebb tempó esetében is 10-20-szal többet ver a szív, mint egy sík terepen végzett, könnyedén, esetleg kis hátszéllel megtámogatott kerékpározáskor. Hozzávetőlegesen azt lehet talán elmondani, hogy x óra bringázás x/2 óra futással egyenértékű. (ez távban olyan harmadának, de inkább negyedének felel meg). Mindez kulcsfontosságú lehet olyan esetben, amikor az embernek nincs egyszerre 4-5, csak 1-2 órája edzésre.

Az izületekre, gerincoszlopra, forgó részekre gyakorolt hatás mindenképpen többszöröse futómozdulat esetében, amit célszerű jól kiválasztott edzőcipővel és rezgéselnyelő extra talpbetéttel tompítani. Hozzáteszem, hogy nekem viszont a derekam szenvedte meg a többórás tekeréseket, de ez adódhatott a rossz „nyeregfogás”-omból is.

Nem elhanyagolható, bár nem kifejezetten a fizikai igénybevétellel függ össze a költségekben kifejezhető különbség, amit nem is kell különösképpen magyaráznom, hisz egy-egy valamirevaló kerékpár ára több havi átlagfizetésnek felel meg.

A megtehető nagyobb távolságok miatt bringával igazán mesés helyekre lehet eljutni akár itthonról indulva is (Alpok, Balaton, Ausztria, Szlovénia, tengerpart), azonban akinek Zala is csodaszép, az futva is naponta felfedezheti a táj szépségét.

Sérülésveszélyesebb bringázni, mint egyenes terepen futni: edzésen azért, mert az országút baleseti statisztikáit nem kell külön bemutatni, versenyen pedig az összeakadás esélye hordoz magában komoly egészségügyi kockázatot.

Verseny szempontjából mindenképpen a futás malmára hajtja a vizet az a tény, hogy míg a kerékpárversenyeken nem ritka a „stéherezés” (a másik szélárnyékában történő nem túl szimpatikus energiakímélő üzemmód folyamatos, akár a teljes verseny idejére kiterjedő fenntartása) és a másik testi épségét is veszélyeztető agresszív helyezkedés, addig a futásban mindenki saját zsírján kénytelen teljesíteni, mert nincs hely, alkalom és energia sem a fentiekre. (hisz még lefelé és hátszélben is minden méterért keményen meg kell küzdeni).

Fentiekkel nem kívántam letenni a voksot egyik vagy másik mellett sem, inkább csak kedvem támadt összefoglalni a szegényes tapasztalataimat. Lényeg, hogy sportoljunk, ha lehet, akkor állóképességet (így a szív- és érrendszert) fejlesztő mozgásfajtákat, olyat, ami alacsony sérülésveszélyt hordoz magában, hisz ismerjük a frankót (by Rudy): A futó ne kosarazzon, mert elüti a villamos :-)

korpa

2009. június 23., kedd

100 km a flandriai éjszakában


Június 11-én még "gyanútlanul" róttam a km-eket Körbe-Zalában, eszembe sem jutott semmiféle ultraversenyen való indulás, pláne nem mindjárt a világbajnokságon. Az élet mégis úgy hozta, hogy 8 nappal később, pénteken este 8 óra előtt néhány perccel ott toporogtam a rajtrácson, a vb-nek otthont adó belgiumi Torhout városában. Hogy ez miképp fordulhatott elő, számomra sem világos teljesen, mindenesetre óriási büszkeséggel töltött el, hogy képviselhetem a magyar színeket egy világversenyen, és mint sportoló, kizárólag egyetlen dolog foglalkoztatott: ha már adódott ez a csodálatos lehetőség, próbáljam meg a tőlem telhető legjobb időt elérni.

Nagyon vegyes érzések kavarogtak bennem az utolsó napokban. Izgatott és feldobott voltam a különleges alkalom miatt, vártam nagyon, hogy már futhassak. Imádok futni és imádom a kihívásokat, na tessék, most aztán megkaptam rendesen - kb ez járt a fejemben. Ugyanakkor némi egészséges óvatosság is motoszkált bennem, lévén még soha nem futottam ilyen hosszú távot (58 km volt eddig az egyéni csúcs), így nem tudhattam, mi vár majd rám a táv második felében.

Az utolsó napokban megpróbáltam fizikailag és szellemileg is a lehető legjobban ráhangolódni a feladatra, szerencsére sok-sok tapasztalt ultrafutó tanácsát kérhettem ki, akik mind-mind segítő szándékkal voltak felém, amiért nagyon hálás vagyok. A csapattársak hamar befogadtak, ami nagyon jól esett. Kilenc fős volt a magyar delegáció, ebből hatan versenyeztünk. Hogy a hölgyekkel kezdjem: Lubics Szilvi Kanizsáról és Görög Vera Keszthelyről (számoljátok a zalaiakat!). A fiúknál a rutinos nagymenő kazincbarcikai Zabari Jani mellett a nagykovácsi Hajduska Balázs, és a szintén újonc kecskeméti Szalóki Robi indult. No meg én, hogy azért a megye ennél a nemnél is képviselve legyen. És hogy a zalai vonal még erősebb legyen: a csapat vezetője, felkészítője a kanizsai Molnár Tamás volt, és velünk tartott még két kísérő: Szilvi húga és Vera apukája.
A szerdai utazás és a csütörtöki nap remek hangulatban, rengeteg viccelődéssel telt. Szállásunk egy tanyán (vagy inkább gyerektáborban?) volt, óriási nyugalomban, nem is lehetett mást csinálni, mint pihenni. A némileg puritán körülményeken élcelődtünk eleget (mexikói szomszédainkat pl csak cellatársaknak neveztük), de valójában néhány apróságtól eltekintve nem volt rossz dolgunk. Csütörtök este a városban megvolt az ünnepélyes felvonulás, aztán a már kevésbé ünnepélyes tészta-party.
A pénteki napon is még próbáltunk viccelődni, de már érezni lehetett mindenkiben a növekvő izgalmat. Délutánra már minden össze volt készítve, minden át volt beszélve, minden végig volt gondolva. Busszal érkeztünk a rajthoz közeli sportcsarnokhoz, itt már vágni lehetett a feszült hangulatot. Akik már futottak százat, azok azért voltak feszültek, mert pontosan tudták, mi vár rájuk. Én meg azért voltam feszült, mert nem tudtam, mi vár rám..

Elérkezett 8 óra, nem volt mit tenni, el kellett indulni. Ahogy elterveztem, 4:40 közeli ezrekkel indultam, nem esett rosszul, bár a pulzusom némileg magasabb volt a vártnál, de ezt betudtam a verseny izgalmának. Sajnos már a bemelegítésnél fájt a jobb bokám (egy 15 éves focisérülés kísért azóta is, valószínű a Körbe Zala 230 km-e hozta elő újra), de nem foglalkoztam vele, azt gondoltam, majd ahogy elindulok, bemelegszik és elmúlik. Éppen fordítva történt, egyre erősödött, és a 10. km-re szinte már elviselhetetlen volt a fájdalom. Megpróbáltam nem tudomást venni róla.

A tempót szépen tartottam, egy óra elteltével nagyjából kirajzolódtak az erőviszonyok, kialakultak a hasonló sebesség szerint haladó csoportok. A 15. km tájékán egy kb húszfős csoporthoz csapódtam, volt bent néhány maratonista (mivel velünk együtt rajtolt egy 42 km-es verseny is), és a 100-as női élmezőny egy csoportja. Voltak köztük németek, japánok, ausztrálok, britek, egy olasz, egy francia és egy ír lány is. Mivel a tempó éppen nekem megfelelő volt, szégyen nem szégyen beálltam a hölgyek közé (ott kocogott mellettem a női mezőny későbbi 8. helyezett német, és 9. helyezett japán futója is). Jó lett volna együtt haladni velük úgy az 50. km-ig, de sajnos a frissítők miatt már a 20. km környékén szétesett a gruppetto.

A frissítő állomások egyébként kb 4 km-enként voltak, én vizet, banánt, aszalt gyümölcsöt, csokit fogyasztottam, illetve körönként (azaz 20 km-enként) egyszer egyéni frissítőt is előkészítettem magamnak. A 30. km-nél a bokafájdalmam mellett kezdődtek az egyéb gondok is, de még csak amolyan light-osan. Itt némi lendületet ad az embernek, hogy a 30. és 40. km között sorban előzgeti a megzuhant maratonistákat, pedig ezek még mindig 3:30-on belüli maratonisták. Nagyon egyenletesre sikeredett az első 42 km-em: a félmaratoni részidőm 1:39, a maratoni 3:18 volt.

És akkor itt kezdődtek a gondok, vagy úgy is mondhatnám, a 42. km-től az egész verseny egy nagy holtpont volt számomra. Olyan változások jöttek, amiket fejben rendkívül nehéz volt tolerálni. Hirtelen ugye nagyon megritkult a mezőny a maratoni futók kiválásával. Hirtelen ugye besötétedett, a hátralévő 58 km-t a flandriai éjszaka sötétjében kellett teljesítenünk. Előlem sorban dőltek ki az emberek, kicsit ijesztő volt látni, ahogy már 45 környékén izomgörccsel, hányással vagy hasonló nyavalyákkal dülöngélnek tapasztalt 100-asok a pálya szélén. Nem foglalkoztam semmivel, mentem tovább, de bizony én sem voltam túl jól. Olyan nagyon semmi nem fájt (a bokámat kivéve), de már nem is volt olyan porcikám, ami jól lett volna, szinte már mindenem kezdett tiltakozni az ellen, hogy továbbmenjek. "Nyugi, nyugi, csak szépen fussak tovább" - próbáltam magam nyugtatni, de valójában ijesztő volt belegondolni, hogy még hátravan 55. A gyomrom is kezdett rakoncátlankodni, 45-nél meg is kellett állnom wc ügyileg, egy kicsit megkönnyebbültem, de csak néhány percre.

Egyre nehezebbé váltak a lábaim, főleg a combjaim, de mentem tovább, a kínok ellenére szerencsére nem lassultam le annyira, csak olyan 5:10 környékére. A pulzusom nagyon rendben volt, a verseny első szakaszán, amíg 4:40-et futottam 145 körül mozgott, a lassulás után pedig 130-135 között. Legalább ez az egy rendben van - gondoltam. Csigalassúsággal jöttek a km-ek, pedig csak éppen átléptem a táv felét (szinte másodpercre pontosan éjfélkor, azaz a rajt után 4 órával értem el az 50-et). Észre sem vettem, de közben nagyon lehűlt az idő. 55-nél megálltam egy fél percre frissíteni, és ahogy elindultam, hirtelen megcsapott egy hideg áramlat, és ekkor nagyon megremegtem. De szerencsére nem lett nagyobb baj, mentem tovább a sötétben. 58-nál megfordult a fejemben, hogy ez volt a leghosszabb, egyben teljesített távom, és még hátravan egy maraton.

Egyre lassabban teltek a km-ek, szinte már 100 m-ekben számolgattam (a gps-t folyamatosan nézegettem, nem tudom eldönteni, hogy segített-e vagy idegesített-e inkább, hogy pontosan láttam a megtett és még hátralévő távolságot). Egyre rosszabbul voltam, mindenféle értelemben. Újra elkapott a hasmenés, muszáj volt megállnom a kukoricatáblánál (de jó hogy már tiszta sötét volt). Alig bírtam felállni a guggoló ülésből, és aztán ahogy elindultam, jéghideg érzésem volt, borzongtam, mintha 40 fokos lázas lennék. Ebben a pillanatban nagyon megijedtem, mert még várt rám 35 km, és legszívesebben ott összeestem volna, és egy takaró alá kuporodtam volna. De muszáj volt menni tovább.

És ekkor valami megmagyarázhatatlan csoda történt velem. Egy fél perc elteltével helyreállt a hőérzetem, már nem fáztam, és valahogy a mozgásom is könnyedebbé vált. Ugyanúgy fájt mindenem, de valahogy elviselhetőbb volt az egész, és egy óriási nyugalom szállt meg: biztos voltam benne, hogy teljesíteni tudom a távot. Innentől fizikailag egyre fáradtabban, de mégis fejben egyre magabiztosabban haladtam tovább.

A 80. km-nél, amikor a negyedik kör végéhez közeledtem, egyedül haladtam, a közelemben nem volt senki. Csak én, és a sötétség. És egyszercsak egy furcsa hangot észleltem távolról: fájdalmas kiáltásoknak tűntek (elsőre kutyavonításnak véltem). Mivel hátulról jött, hátranéztem, de a sötét miatt nem láttam semmit. A hang egyre erősödött, közeledett felém, emberi hangnak tűnt, de mintha valakinek a halálhörgése lenne. Félelmetes volt. Végül odaért mellém a versenyt felvezető autó, és mögötte az autó hangját messze elnyomó, a versenyben vezető japán futó is, aki az utolsó km-ét futotta, az artikulátlan (100 m-ről is hallható) levegővétele pedig azt jelezte, hogy már messze a tüdőkapacitása határán túl jár. Szédületes sebességgel húzott el mellettem, egyszerűen félelmetes volt ezt látni és hallani. Éppen láttam, amint köszöntik a célban, én meg indultam tovább az utolsó körömre.

Az egyre növekvő fáradtság ellenére az utolsó 20 km-ben már hatalmas erőt adott a cél kézzelfogható közelsége. Tartottam az 5:10-es tempót, mozgásom még mindig szép egyenletes volt, szerintem kívülről sem látszódott volna szétesettnek. Már csak 10. Már csak 5. Már csak 2. Már csak 1. Egy kicsit erősítsünk bele! Növeltem a tempót 4:00-s ezerre, be is görcsölt azonnal a vádlim. Visszalassultam 4:30-ra, és ezt már tartani tudtam a célig. A célig, ahol csodálatos érzés volt áthaladni. Teljesítettem 100 km-t (és amire külön büszke vagyok, belesétálás nélkül)! Egy pillanatra el is múlt minden fájdalom, ahogy a hangosbemondón hallottam a nevemet és a nyakamba akasztották az érmet.

A világbajnokságon 269-en indultak, ebből 202-en értek be a célba. 8:21:38-as időmmel én a 70. helyen végeztem, amivel nem vagyok elégedetlen, de biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is!
A helyi szurkolók előtt le a kalappal, már hajnali fél öt volt, de még mindig kitartottak és óriási tömeg szurkolt még mindig a főtéren! Gyorsan találkoztam a magyar csapat többi tagjával, akik már beértek, volt miről mesélni egymásnak. Megvártuk Szilvit és Verát is. Mind a hatan derekasan küzdöttünk és mindent megtettünk a magyar színekért! Miután egy kicsit megnyugodtam a beérkezés után, próbáltam felmérni a "veszteségeimet". Megpróbáltam leguggolni, hát még derékszögig se sikerült behajlítani a lábamat. Nagy fájdalmak árán le tudtam venni a jobb cipőmet is: a bokám körbe be volt pirosodva és kékülve, és nagyon fájt is.

Hazautaztunk a szállásra, reggeliztünk, zuhanyoztunk, aztán kb csak dél körül kerültünk ágyba, hogy aztán 2-kor meg már induljunk is az eredményhirdetésre. Hát sok időnk nem maradt aludni, pedig lett volna mit kipihenni (szerencsére a verseny alatt nem kellett küzdenem az álmosság ellen, pedig féltem tőle). A ceremónia nagyon szép volt, felemelő érzés volt látni a győzteseket, ahogy ők is bicegve közelítették meg a dobogót, hogy aztán büszkén végighallgassák országuk himnuszát. A férfi világbajnok tiszteletére a japán, a női tiszteletére az amerikai himnuszt hallhattuk, de hirdettek még csapatverseny eredményeket is, és ugyanezeket az Európa bajnokságot illetően is.

A bokám délutánra már hatalmasra volt dagadva, de annyira már nem fájt. A cipőt esélyem sem volt felhúzni, papucsban közlekedtem, ahogy hazafelé a repülőn is. A reptéren az egész csapat válogatott melegítőben volt, de mindenki húzta a lábát, ha valaki látott bennünk, tutira vehette, hogy a paralimpiai válogatotthoz volt szerencséje.

Itthon hétfőn első utam a balesetire vezetett, ahol röntgennel megállapították, hogy nincs törés, csak a régi focisérülésem (amikor megrepedt a csontom) nem forrt össze rendesen, és vigyáznom kell a túlerőltetéssel. Pár nap pihi és minden rendben lesz. Tulajdonképpen a bokámat leszámítva egész könnyedén túléltem az első 100-asomat. Az izomlázam 90%-ban a második napra elmúlt. Amitől legjobban féltem, a térdemet és a derekamat egyáltalán nem is éreztem, nem estek le a körmeim a lábamról, nem lettek vízhólyagok, a ruha sehol nem dörzsölte ki a testemet, szóval olcsón megúsztam a kalandot.

Nos, hát ez történt velem az elmúlt napokban. Még elmesélni is hosszú volt, hát még mindezt átélni! Köszönöm mindenkinek a segítségét és a bíztatását, hajrá Magyarország!

2009. június 21., vasárnap

Keszthely, Kékes és egyéb kalandok

Már régóta tologatom magam elött egy újabb blogbejegyzés megírását és bár ma van az év leghosszabb napja, nem lesz rekordhosszúságú ez a beszámoló. Igazából csak röviden el szeretném mesélni az elmúlt hetek történéseit. Hosszú "ö" és hosszú "ü" nélkül, mert nincsenek a billentyüzeten és nem akarom mindig bemásolgatni öket.


Június 7. Keszthelyi Kilóméterek

A verseny idöpontja elött jó pár héttel kiderült, hogy egy erös ZASZ-os váltónak leszek a tagja, ezért nagyon komolyan készültem - lelkileg. Sajnos edzéseimen nem nagyon tudtam változtatni; nem túl gyakran futottam, nem túl sokat. Aznap reggel felkeltem idöben, 6:45-kor már a szavazófülkében voltam, majd elintéztem még 1-2 dolgot, aztán 8-kor meg jött értem a Roli a Zrínyi Miklós Gimnáziumhoz. Érdekesség, hogy Rolin és rajtam kívül még egy zrínyis ült az autóban, Hegyi Peti. Ha a zalaegerszegi elöítéleteknek hinnénk, akkor mondhatnánk azt is, hogy elég kockásra sikeredett a váltónk. Szerencsére Keszthelyen már egy vidám Sólyom várt minket, aki a negyedik váltótag volt és ezzel megszüntete az egyhangú összetételt. Érdekes volt az idöjárás is, hiszen, ha jól emlékszem, hatalmas vihart jeleztek elöre az egész hétvégére, ehhez képest nagy kánikula volt. Petivel nagyon bíztunk egy kis lájtos esöben és a felhökben, amiknek futásunk idején sajnos nyoma sem volt.
A váltóban én voltam az utolsó futó, a kiírás szerint 4,7 km-t, GPS szerint több, mint 5 km-t kellett teljesítenem. Picit bíztam benne, hogy 3:50-es átlagot bírok futni, végül 4:02-es lett. Megnyugtató viszont, hogy nem ezen múlt a gyözelem. Az egyéni futók is kíválóan teljesítettek a maratoni ill. félmaratoni távokon, amihez ezúton is még egyszer gratulálok!


Június 13. Kékes csúcsfutás

2003 és 2006 után idén újra felfutottunk Gyula barátommal az ország legmagasabb pontjára. Az elözö évekhez képest nagyon kellemes idö volt, viszont a szervezök beszámolójában leírt 15 fokot túlzásnak tartom, hiszen útközben simán locsoltam magamat vízzel, illetve az egész útvonalon az árnyékot kerestem. A 11,6 km teljesítése után örömmel tapasztaltam, hogy egyéni csúcsot futottam, a terepviszonyokhoz illö, jól megfontolt tempóban. A kulisszatitkokról annyit, hogy a Garmin órámban azért beállítottam a Pace-Alarmot, nehogy gond legyen ;-) Nagy örömömre a célban a Bálint várt, mint kiránduló fotós. Reméljük, hamarosan visszatér a kedve a futáshoz!

Eredményeim a Kékes csúcsfutáson
év : idö | helyezés | férfi induló
2003 : 01:02:23 | 169. | 892

2006 : 01:12:56 | 332. | 978
2009 : 01:01:56 | 94. | 957

Kíváncsi vagyok, hogy valóban 3 évente fogunk-e indulni ezen a versenyen. 2012-ben, az olimpia évében majd kiderül.


Az a bizonyos 100km-es hét

Annyira megörültem, hogy Roli százas VB-n fog indulni, hogy úgy terveztem, én is végre megpróbálok száz km-t teljesíteni június 16(kedd) és 21(vasárnap) között. Nos, hiába kezdtem kedden egy 23 kilóméteres, egyenletes futással és hiába edzettem ezen a 6 napon 5-ször, a tervet mégsem sikerült teljesítenem. Nem akarok nagyon magyarázkodni, tulajdonképpen annyi történt, hogy szerveztünk egy rövid nyaralást és minden nap olyan kemény terepre keveredtem, hogy csak 9-10 km jött össze edzésenként. Ennek ellenére nagyon szurkoltam Rolinak és örülök az eredményének!

2009. június 16., kedd

Élet a heti 150-en innen 2009/06/08 – 06/21

Rolihoz hasonlóan szeretném bemutatni a következő 2 hetemet edzés szempontjából és mivel sokakhoz hasonlóan én nem tudok beszámolni több száz lerohant kilométerről, de így talán olyanok is kedvet kapnak beszámoló posztolásához, akik kevesebb, de annál lelkesebb edzésmunkával örvendeztetik meg magukat hétről hétre. Másrészt elképzelhető, hogy közben megszületik az utód, így ilyen szempontból is érdekessé válhatnak a végére ezek a hetek.

Hétfő

Kissé rendhagyó, de korántsem szokatlan módon pihenőnappal kezdtem a hetet, melyre a vasárnapi keszthelyi félmaraton szolgáltatott megfelelő alapot. Ilyenkor jót tehet egy regeneráló 25-30km-es bringázás is, ám nekem – kövezzetek meg, de – még annál is jobban esett este egy jó üveg Radler és a már a méhen belül is kifejezetten aktív baby-nk mocorgásának tüzetes megfigyelése.

Összesen: 0km(a héten 0km), gyermekeim száma: 0.

Kedd

Mivel újabb indokot már nem voltam képes kitalálni a mér-ne-fussak kérdést megválaszolandó és az előző napi lustálkodásom nyomán se gyötört kínzó izomláz, így edzéssel köszöntöttem a napot. Ilyen-olyan kitérőkkel (Asiék szoktak a város különböző pontjain észlelni reggelente), de végül csak odaértem a munkahelyemre egy óra alatt, nem túl erős tempóban. Melóból egy kifejezetten erős edzést terveztem a Zalabesenyő-Aranyoslap-Kertváros-Páterdomb-Csácsi hegy útvonalon. Az Alsóerdőnél egy jópofa kutya próbált csatlakozni (annyira azért nem tűnt jópofának, hogy ne lassítsak bele), míg a hegyibefutónál már korábban kinéztem egy jóvágású cseresznyefát megdézsmálási célzattal, amit az elvárásaimnál is magasabb szinten hajtottam végre. Este még súlyzóztam egyet a Barátok közt helyett:-)

Összesen: 28km(28), gy.sz.: 0.

Szerda

Csodás reggeli napsütés kíséretében érkeztem újra csak szaladva az irodába, jó 1 km-rel többet futva, mint előző nap, de még annál is lazábban véve a métereket. Zuhany, meg ahogy lenni szokott még jó sok minden belefért (hajszárítás, dezodor, pisi, büfé), csak hogy minél később keveredjek munkavégzésbe. Délután egy 13km-es közepes intenzitású edzés és a Binder Tomi színesítette az amúgy sem szürke napom, akivel a rekortánon köröztem párat.

Összesen: 26km(54), gy.sz.: 0.

Csütörtök

Az első olyan edzésnap, hogy emberi időben keltem, merthogy délután intervallumos edzést készültem vezényelni magamnak, így ma bringával láttak begurulni a kollegák.

Közvetlenül munkából érkeztem a Parkerdőbe, mint rendesen szoktam, és 6*1500m résztávot teljesítettem végig szakadó esőben és szélben. Jól sejthető, hogy egy árva futó(bolond) sem keresztezte utamat ebben a lucskos időben. Nem sikerült tökéletesre az edzés, merthogy a 6. résztávom 22mp-cel volt gyorsabb mint az első és 10-zel, mint a középsők. Ezt nagyon elvaxoltam, ilyen is van...

Összesen: 21,5km(75,5), gy.sz.: 0.

Péntek

Ébredés után megint csak illett egy amolyan regenerálófutásféleséggel áthidalnom az otthonunk és a munkáltatóm között húzódó tekintélyes távolságot, ami valóban könnyűre sikeredett a pulzusértékeket tekintve, de a lábaimnak korántsem esett jól és akkor még finoman fogalmaztam.

Hogy ne keveredjek ellentmondásba ,mert persze az egész hetem csak egy kitaláció, (nem ám!), igen, ma kivételesen bringával mentem haza, hisz előző nap otthagytam szegényemet a céges tárolóban. Otthon a feleségem érezte magát még annyira kevésbé áldatlan (mondhatni áldott) állapotban, hogy magamra hagyott egy céges évzáróbuli kedvéért (legalábbis elég hitelesen adta elő otthon nem levésének mibenlétét), így hiányát kompenzálva még beiktattam egy legnagyobb meglepetésemre kifejezetten jóleső 15 kilométert.

Összesen: 27km(102,5), gy.sz.: 0.

Szombat

Erre a napra semmi specifikus edzést nem terveztem, ennek megfelelően is zajlottak az események: egy egerszeghegyi, immár legális cseresznyézés és prószaevészet közé iktattam be egy csendes hétvégi kört, érintve a város meseszép történelmi pontjait, úgy mint Zrínyi úti ipartelep, vasútállomás, városi piac és börtön :-) Bár aznap nem adták a Barátok köztet, a súlyzók már nagyon vártak:-)

Összesen: 19,5km(122), gy.sz.: 0.

Vasárnap

Kissé fáradtan ébredtem, sőt már-már annyira, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy egy 50-60km-es regeneráló bringázásra módosítom a mai 2*7,5km lendületes futásról szóló elképzelésemet. Végül győzedelmeskedett az eredeti elképzelés, viszont a vasárnapi ebéd (ezek szerint még csak) félig megemésztett tyúkpörköltje igencsak visszakívánkozott a bemelegítés után, no és azt is igencsak megéreztem, hogy a héten magamhoz képest sokat futottam. Ezek után, miután 3’55”-ös ezrekkel végigerőlködtem az első résztávot, inkább megleptem magamat egy méretes levezetéssel a kánikulai hőségben.

Összesen: 19km(141), gy.sz.: 0.

Hétfő

A múlt héten bevált pihenőnap koncepciót sikerült klónoznom mára is, bár ezúttal fűnyírásba fojtottam amiatt érzett bánatom, hogy a kislány csak nem akart előjönni a neki előírt napon sem...

Összesen: 0km(0), gy.sz.: 0.

Kedd

Folytatva a jól bevált koreográfiát, a kései reggelikor felvett utólagos kalóriákat már előzetesen sikerült többszörösen is leadnom, melyet egy, már-már kellemetlenül meleg időben végrehajtott laza futás formájában hajtottam végre 7 és 8 óra között. Hazának viharközeli viszonyok és szórványos villámlás közepette indultam neki, így alig fél óra múlva már a Csácsi-hegyen stafétáztam annak reményében, hogy ha komolyabban belekezdenek odafönn, még könnyedén leereszkedhessek a tetőről. Erre végül nem volt szükség, így egy kifejezetten gyors tempójú, mégis könnyednek tűnő edzésben volt részem. Az esős este pedig alkalmassá tette a sarokba hajított súlyaimat, hogy végül a markaimban végezzék.

Összesen: 27km(27), gy.sz.: 0.

Szerda

A mai nappal én is bevezettem egy futótesztet, ami annyit takar, hogy folyamatosan tartva a 155bpm-es pulzust, teljesítek egy 15km-es távot a Parkerdőben. Ez jó eséllyel a laktátküszöböm alatt van, így elméletileg egy ilyen tempót hosszú távon is tudok tartani. Elsőre 4'16"-os kilométerekkel ment, a végén néha le kellett lassítanom, mert már magasabb pulzusértékeket
láttam megjelenni ... nem úgy a szülőszobára menet, ott már nem néztem semmiféle pulzust:-)


Összesen: 22km(49), gy.sz.: 1. (2,58kg; 46cm; hajadon)

Csütörtök

Amint a fenti kép dátumozása is mutatja, valójában a mai nappal jött világra a kisasszony, a nagyon hajnali órákban. Napközben egy rövidített munkavégzés és este egy óra súlyzózás még belefért, miközben a kórházban valószínűleg már nagyon hiányzott apa.

Összesen: 0km(49), gy.sz.: 1.

Péntek

Ez a reggel már sokkal frissebben talált az ágyban, így nem is maradhatott el a már-már szokásos korai edzés, amit aztán egy kórházlátogatással erősen megszakított kellemes munkanap és egy esti lendületes futószeansz követett, részben a Binder Tamással fűszerezve. Eközben a városi TV állítólag képriportot közölt a kibővült családdal, amit még napközben vettek fel a szemünk láttára.

Összesen: 28km(77), gy.sz.: 1.

Szombat

A tegnapi erősebb esti menet után egy átlagosnál hosszabb, Alsóerdő és vissza távot futottam, olyan 4'55"-5'10" közötti lassabb tempóval. Álmosan indultam (még az is felmerült bennem, hogy átalszom inkább a mai edzést...) és a végén 121 lett az átlagpulzusom 21km-en, ami nagyon-nagyon alacsony, de majd holnap kitalálok valami érdemi munkát. Az újabb esti súlyzózás után kezdem már azt hinni, hogy belémszállt a kigyúrt-kopasz-vadállat-akarok-lenni-én-is ördög, amitől nagyon félek:-)


Összesen: 21km(98), gy.sz.: 1.

Vasárnap

Délben muffin-t készültem sütni, de sportemberként csak egy kis futóedzés után tértem be a boltba, ahonnan a maradék 2km-nyi távot a kezemben liter tejjel és tehéntúróval tudtam le (receptet meg tudom adni, bár nem nagy szám), talán annyira sokan nem láttak közben a kollektív röhögőgörcs elkerülése végett. A hét megkoronázásaként a szokásos 6*1,5km-es interval edzés következett másfél perces pihenőkkel. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy a múlt heti malőr most nem fog megtörténni, melynek megfelelően egyenletesen gyors résztávokat teljesítettem, olyannyira, hogy az utolsó ismétlés 3'35"-ös tempóval ment, ami már közel esik az elvárthoz. Csak az akadályoz meg abban, hogy azt mondjam, bárcsak minden hetem ilyen lenne, mert évente 52 gyerek azért már az egészségre ártalmas mennyiség:-)

Összesen: 29km(127), gy.sz.: 1. (az alábbi kép egyébként nem jellemző, de felettébb általános:-) )

-vége-

korpa

2009. június 14., vasárnap

Zalában-Körbe-Futva


Még év elején keresett meg Fehér Feri, a megyefutás egyik szervezője, hogy szívesen látna az 1000 éves megyét ünneplő staféta csapatában. Természetesen örömmel igent mondtam. Az eredeti elképzelés szerint 4-5 napos lett volna az esemény, reggeltől estig tartó futással, és minden éjjel a napi célállomáson aludtunk volna. Az iskolák bevonása miatt azonban reggel 8-tól délután 2-re változott a napi szakaszok teljesítése (napi 50-60 km), és minden délután hazautazott ki-ki a lakóhelyére.

Mindenki maga választotta meg a napi adagját, úgy gondoltam, igyekszem minél többet futni. Így hétfőtől péntekig gyakorlatilag minden nap teljesítettem egy maratont (sorban 42, 38, 44, 48, 36 km-t). A tempó 5-6 perces ezernek felelt meg, attól függően, éppen ki volt a futótársam. Akik rövidebb-hosszabb távon beszálltak a stafétába: tájfutók a ZTC-ből (Lukács Péter, Lukács Gergő, Székely Miklós, Molnár Barnabás, Nemes Noel), futók a Kanizsai Futóklubból (Lubics Szilvia, Vajda Anita, Kolonics Tamás, Gadányi Bálint), Bérces Edit, illetve a két szervező, Fehér Ferenc és Kámán Ferenc. Az Aszfaltszaggatókat én képviseltem, és igyekeztem kompenzálni a kanizsaiak létszámbeli fölényét a km-gyűjtő verseny szempontjából.

A szervezésre egy szavunk nem lehet: végig kísért bennünk egy kisbusz, néhány km-enként frissíthettünk. Valamennyi résztvevő ajándékba kapott értékes sportfelszereléseket. Maga a váltófutás mindannyiunknak nagyszerű élmény volt: azt csinálhattuk egy hétig, amit imádunk: futhattunk, ráadásul csodálatos vidékeken, nagyszerű társaságban, kitűnő szervezés mellett. A bevont településeken lelkesen fogadtak bennünk az iskolások (volt ahol az egész iskola) és kocogtak velünk néhány percet. Sok helyen tapssal fogadtak bennünk, felemelő érzés volt.

Az időjárást illetően elég meleg hetet fogtunk ki, különösen szerdán volt szinte elviselhetetlen a kánikula (gyakorlatilag mindvégig aszfalton futottunk).

Ami a saját teljesítményemet illeti, nagyon kíváncsi voltam, hogy bírom majd ezt a terhelést. A tempó az meglehetősen kényelmes volt a korábbi edzéseimhez képest, de korábban soha nem futottam sorozatban 40 km környékén nap-nap után. Első nap eléggé elfáradtam, bekötöttek az izmaim. Második nap már egy kicsit könnyebb volt, már csak a meleg miatt szenvedtem kicsit. És aztán napról napra hamarabb és könnyebben regenerálódtam, szinte néhány óra alatt kipihentem magamat. Minimális izomlázzal sikerült átvészelnem a hetet, azért a hét végére nem mondom, hogy nem éreztem kicsit a térdemet és a derekamat, de nem volt vészes. Fejben mindenképpen egy pozitív élmény volt, ami további lökést adhat a folytatáshoz.

Ami a részleteket illeti, egy kisregényt lehetne írni a sok érdekes kalandról, amiben részünk volt a héten, így inkább csak egy linket küldök, ami egy kis ízelítő az útvonalról, képekkel és rövid kommentárokkal:

Illetve a cikk elejére mellékeltem egy térképet, hozzávetőlegesen jelölve az útvonalat. Világoskékkel jelöltem azokat a szakaszokat, amiket én is teljesítettem.

Végül álljanak itt a száraz tények az öt napról (szombat pihenőnap volt, vasárnapra pedig már csak egy 14 km-es finálé maradt).

táv idő tempó pulzus szint kalória
--------------------------------------
H 41.86 3:54:57 5:37 125 504 2778
K 37.75 3:34:22 5:41 131 200 2515
S 44.06 4:14:27 5:46 124 439 2946
C 48.40 4:13:55 5:15 126 171 3217
P 36.05 2:56:28 4:54 131 215 2416
--------------------------------------
208.12 18:54:09 5:27 127 1530 13872

Idei első 70 km-es hetem

Az idei év eddig számomra csupa negatív dolgokból állt. Elment a kedvem mindentől, semmihez nem volt kedvem, a futóruhám visszakerült a szekrény legaljára, a futócipőim a kazánházban porosodtak, megfordult a fejemben, hogy eladom a kerékpárjaimat, már vevő is volt, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Néha elmentem kisebb versenyekre, egy Zöldgömbös kerékpárversenyt meg is nyertem, tehát még sikerélmények is akadtak, de nem éreztem magamban azt a tüzet, ami ahhoz kell, hogy rendszeresen mozogjak, sportoljak. Volt alkalom, hogy elindultam futni, 100 méter után visszafordultam, megkérdeztem magamtól kell e nekem ez, a válasz az volt, hogy: NEM! A héten, szerdán valami megváltozott, az okát nem tudom, de újra élvezem a futást, újra látom értelmét annak, hogy nap mint nap felvegyem a cipőt és belerohanjak a világba, távol mindentől és mindenkitől. Nagyon nagy jó érzés ismét élvezni a futást! A nagy alliterálós páros után korpa és kRoland :) után én is leírom az idei első 70 km-es futóhetem történéseit.

Hétfő:
Már vagy 1 hete nem futottam semmit gondoltam el kellene mennem egy kicsit futkorászni, a kedvenc útvonalamon mentem a hegyi úton, jobban mondva a pince útvonalon. Azért a kedvenc útvonalam, mert valaki mindig behív a pincéjébe, egy jó kis harmatos fröccsöt megiszok, ettől életre kapok és csak úgy szaggatom hazafele az aszfaltot.
Ez az útvonal kereken 6,5 km.

Összesen: 6,5km (a héten 6,5km), gyermekeim száma: 0.

Kedd:

Mivel az előző napi fröccs nagyon jó volt, gondoltam ma is iszok egyet, így ismét a hétfői útvonalon mentem. Pechemre a borosgazda nem volt ott a hegyen.:( Ez az én formám, feleslegesen lefutottam 6,5 kilométert. Ez idő alatt mennyi póker partit lejátszhattam volna.

Összesen: 6,5km(a héten 13km), gyermekeim száma: 0

Szerda:

Egész nap nem történt semmi különös, azt leszámítva, hogy a főnökömmel beszélgettem egy órán keresztül a futásról. Már magába az csoda, hogy beszélgettünk. Eddig a közel 3 év alatt összesen kb. 20 mondatot ha beszéltünk, bár az nem beszélgetés, hanem ordibálás volt kettőnk között. A főnököm focizik és azt akarta nekem bemesélni, nagyobb eredmény 90 percet végigjátszani, mint mondjuk körbefutni a Balatont. Nem sikerült meggyőznöm, de értelmesen elbeszélgettünk. Ritkán volt olyan nap, hogy 3 egymást követő nap futottam, de hazaérve elindultam ismét futni, nem akartam csalódni ismét a kedvenc borosgazdámban ezért most új útvonalat választottam. Elindultam, nem néztem a kilométereket, nem éreztem semmi fáradságot, egyszer csak azt veszem észre, már 5,5 km-re vagyunk a házunktól. Ha hazafutok az már 11 km, a 4.-ik !!!! leghosszabb futásom ebben az évben. A hazaúttal sem volt gond, bár egy kicsit a vége már rosszul esett.

Összesen: 11km(a héten 24km), gyermekeim száma: 0

Csütörtök:

A szerdai futás után izomlázam volt így a csütörtök pihenő nap volt. Otthon maradtam és pókeroztam, egy kisebb freerol versenyt sikerült megnyernem, bár az ott szerzett pénzt 1 óra alatt el is játszottam.

Összesen: 0km(a héten 24km), gyermekeim száma: 0

Péntek:

Sokat hallottam már a résztávos edzés hatékonyságáról, gondoltam én is kipróbálom.Igazából nem tudom még pontosan mennyit, hogyan, miként kéne futni, de 2 kilométer bemelegítő futás után 10x100m-t futottam. Az időeredményből rájöttem Usain Boltnak még nem kell félnie attól, hogy megdöntöm a világrekordját. A végén még volt 2,5 km levezetés.

Összesen: 6.5km(a héten 30.5km), gyermekeim száma: 0

Szombat:

Az olajos körút 20 km-es távján kocogtam végig. Az emelkedőket megsétáltam, volt belőle azért néhány igen meredek, a TV-toronyhoz vezető emelkedő elbújhatna mögötte. Jó kis túra volt, bár a jelzések nem voltak mindenhol egyértelműek, meg néhol eltűntették a jeleket a fákról, megnehezítve a tájékozódást. Volt olyan rész, ahol az előttem haladók lábnyomát követtem, bár azért vigyázni kellett, mert egyszer nyomokat követve elmentem rossz irányba.

Összesen: 21km(a héten 51.5km), gyermekeim száma: 0

Vasárnap:

Szombaton már megterveztem a vasárnapi futás útvonalát. kerek 18.5 km hiányzott a 70km-hez. Elhatároztam 18.5 km-t futok, gmap-pal megterveztem az útvonalat. Reggel apukám ment dolgozni, így bejöttem vele Zegre. A Balatoni úti MOL kúttól indultam és a szilveszteri maraton Csács és Botfa közötti szakaszán kezdtem. Mivel még sosem jártam erre, nem ismertem az útvonalat, sikeresen el is tévedtem, rossz irányba kanyarodtam. Még szerencse csak pár száz métert mentem rossz irányba. A meredekebb résznél egy sportos kutya kergetett meg emelkedőnek. Boltnak még is kell félni attól, hogy megdöntöm a világrekordját, életemben nem futottam még ilyen gyorsan, a kutya nem bírta tartani a tempómat. Nem baj majd rendszeresen edzek vele, jövő hét szombaton lesz a következő gyakorlás időpontja!

Összesen: 18.5km(a héten 70km), gyermekeim száma: 0

Jövő heti terveim:
Jövő héten ULTRABALATON. Mivel idén futóként mégsem veszek részt, de erről a nagyszerű versenyből nem szeretnék kimaradni, ezért egy frissítőponton leszek segítő. Testközelből láthatom majd az ultrafutás világsztárjait. Hihetetlen nagy nevek jönnek el Magyarországra azért, hogy körbefussák a Balatont.

2009. június 8., hétfő

Keszthelyi kilométerek közösen, kánikulában (avagy nem csak Korpa tud ám futni és alliterálni)

Reggel: közösen készülődtünk következő kiruccanásunk kezdetére, Keszthely kisvárosához kocsiban közeledtünk.

Délután: a komoly közönségű Keszthelyi Kilométerek közben kánikulától kissé kimerültünk, kisvártatva kalandos kilométerekről kvaterkáztunk.

Na jó, ez így lassan fog menni, mostantól normálisan folytatva:

Remek kis verseny volt a mai, volt benne minden, ami egy jó futóversenyhez kell, és számtalan epizód, élmény színesítette a napunkat. Elég csak Binder Tomi kalandjaira, a hirtelen jött és erős zivatarra utalni, vagy éppen arra, hogy Korpát nem csak az izgatta a közel másfél órás futása során, hogy vajon sikerül-e egyéni csúcsot javítania (sikerült, gratulálok), hanem hogy vajon már apaként halad-e át a célvonalon (erre még várni kell, de ha a kislány olyan gyors lesz, mint az apukája, akkor már biztos nem túl sokat :-) ). A Korpics-Binder párbajhoz csak egy adalék: szegény Tomi nagyon el volt kenődve a beérkezés után, hogy nem sikerült jól a futása, egész délután kedvetlenül lófrált és csak lógatta az orrát. Aztán az eredmények kiragasztása után hirtelen felderült az arca, jött és boldogan újságolta: "Korpa a korosztályában hatodik, én meg a korosztályomban ötödik lettem. Ha úgy vesszük, akkor jobb voltam, nem?"

Aminek viszont a legjobban örültem, hogy a 34 alaszkázó aszfaltszaggatónak számszakilag éppen a fele tette tiszteletét ma Keszthelyen. Nagyon nagy öröm látni, hogy kialakult egy stabil mag, aki rendszeresen pénzt, időt, energiát áldoz arra, hogy fusson egy jót bármilyen versenyen, és talán nem másodsorban arra, hogy részese lehessen egy még formálódó, de máris erős és lelkes közösségnek.

Hogy azért a saját futásomról is írjak. Úgy hozta a sors, hogy a tavalyi befutó pozíciómat idén a kezdő ember pozíciójára cseréltem. Ebből nyilván kiderül, hogy akárcsak tavaly, idén is a váltószámban indultam. És akárcsak tavaly, idén is a kanizsai váltó volt a fő ellenfelünk az elsőségért. Bár idén némileg más összetételben vettük fel a küzdelmet, csapattársaim sorrendben Sólyom, Hegyi Peti és Olivér voltak. A baj ott kezdődött, hogy a kanizsaiak is némileg más összetételben vették fel a küzdelmet, leigazoltak egy 67 perces félmaratonistát (persze így már nem is hívhattuk őket kanizsai csapatnak, inkább kanizsai-kaposvári csapatnak).

Az én ellenfelem egy kitűnő futó, a tavalyi győztes váltó legerősebb embere, Gadányi Bálint volt. Mint utóbb kiderült, idén viszont ő volt a leglassabb ember a riválisnál, és nem csak azért, mert éppen formán kívül van. De persze a rajtnál nem tudhattam, milyen erőben van, így eltökéltem, lesz ami lesz, megyek vele, amíg bírok, aztán ha esetleg maradna tartalékom a végére, akkor idő előtt elköszönök tőle.

Hát az elején rendesen kapaszkodnom kellett utána! Jó alaposan bekezdtünk, az első km-nél 3:28-at mutatott a stopper, ráadásul úgy, hogy közben 10 m-nyi emelkedőn is felfutottunk. Egy darabig maradt ez a gyilkos tempó (Bálint elöl, én utána), aztán a második km után is csak alig engedtünk belőle. Az 5. km végén is még 3:37-et jelzett az óra az addigi átlagtempóra, a pulzusom már az egekben volt (egész pontosan 180-t ütött percenként, vagyis éppen háromszor dobbant a szívem minden egyes másodpercben).

És ekkor Bálint elkezdett lassulni. Éppen ekkor utolért bennünk és elment mellettünk egy félmaratonista, kihasználtam az alkalmat, felvettem az ő tempóját. Kanizsai riválisom próbált váltani, de csak pár lépés erejéig volt rá képes, utána egyre halkabban hallottam magam mögött, míg aztán teljesen hallótávolságon kivülre került. 7 km-nél jött a fordító, a gyenesdiási strand. Előttem volt 3 félmaratonista fiú, egy félmaratonista lány (valami Kálovics nevű...) és egy váltó, aki azonban nem volt veszélyes, mert a többi csapattag állítólag gyengébb. A fordítónál láthattam, nem is gyűjtöttek túl nagy előnyt 7 km alatt, Anikó is csak kb fél perccel járt előttem.

Visszafelé indulva szembejött velem a teljes mezőny, kb ötvenen köszöntöttek bíztató szóval (rengeteg ismerősöm volt nem csak Egerszegről, de Kanizsáról, Keszthelyről, Pécsről és máshonnan is). Igyekeztem viszonozni a kedves szavakat. A tempóm beállt úgy 3:50 környékére, bírtam is végig, hogy aztán az utolsó pár száz méteren még egy sprintet is ki tudjak vágni, és így eresszem útjára Sólymot, aki már ugrásra készen várt a váltóhelyen. Bálint kicsivel több mint egy perccel utánam jött, és aztán még a váltással is szöszmötöltek egy sort, így kereken másfél perc hátránnyal indulhatott Sólyom nyomába a kanizsai-kaposvári illetőségű, feljebb már említett 67 perces félmaratonista futó (aki hozta is a formáját, 3:18-as (!) tempóban "kocogta" végig a számára kijelölt távot).

Sólyom, Peti és Olivér is jól futott, aszfaltszaggatóhoz méltó módon küzdöttek, de a mai napon gyorsabb volt az ellenfél. Gratulálok nekik, csapattagjaimnak pedig köszönöm a közös futást, öröm volt ismét váltószámban versenyezni. Befutó időnk 2:47 körül volt. Remélem, a többiek is beszámolnak majd a saját élményeikről, és itt nem csak a három társamra gondolok, hanem a többiekre is, akik egyéni számokban versenyeztek.

Ami a statisztikát illeti, egyelőre várunk a hivatalos eredményekre, de saját méréseim és Olivér mérései alapján négyünk szakasza rendre 11,4-13,0-13,0-5,1 km hosszú volt. A saját 11,4 km-emet 42:34 alatt teljesítettem, ami 3:44-es tempó. Átlagpulzusom 174 volt. Ez megfelelt az előzetes várakozásaimnak, bár rengeteget futok, de edzésen még a közelében sem járok hasonló sebességnek és pulzusértéknek. Így még nem igazán vagyok gyors, de az alapállóképességem már kezd szépen alakulni, azért az utóbbi versenyeken már képes vagyok egy aránylag megbízható teljesítményt produkálni.

Hajrá Aszfaltszaggatók, várom a többiektől is az élménybeszámolókat!

És még valami: biztos sokan tudjátok, mai vasárnaptól jövő vasárnapig, azaz egy hét alatt egy társaság körbefutja a megyét, naponta 50-60 km-es szakaszonként. Én is meghívást kaptam, amit örömmel el is fogadtam, így valamennyi nap ott leszek a staféta állandó tagjai között. Valamennyi várost, és még kb 70 falut érint az útvonal, a szervezők mindenhol várják azokat, akik rövidebb-hosszabb időre bekapcsolódnának a futókhoz. Egerszegre kedd délelőtt érünk, a részletekről még majd írok.

2009. június 7., vasárnap

Keszthelyi kilométerek 2009-06-07 (félmaratoni táv)

Ígéretemhez híven jelentkezek egy blogbejegyzéssel életem második félmaratoni versenyéről, melyre Keszthelyen került sor.

Részvételem valószínűsége fordítottan aránylott születendő picilányunk méhen belüli aktivitásával, hisz amennyiben úgy határozott volna őkegyelmessége, hogy a verseny napján szeretné meglátni a napvilágot, bizony már születése pillanatában megfosztotta volna az Alaszka táblázatot egy lendületes 21.1km-től, csakhogy említsek egy, a sorsunkat erősen befolyásoló egyesületi vonatkozást is:-)

Az egerszegi futóélet kultikus figurája, Binder Tomi barátunk néhány nappal korábban kifejtette igényét egy 1 26-os időeredményre, gondoltam is, hogy akkor bizony nagyot meccselünk, hacsak számtalan előre nem látható esemény (erről lesz még szó) nem akadályozza meg egyikünket (de sokkal inkább másikunkat) saját magával szemben támasztott elvárásainak teljesítésétől.

Személy szerint szerettem (ez ún. alliteráció volt, ha valaki nem figyelne kellően:-) ) volna legjobb eredményt (felvágósabban Personal Best-et) futni, amely bár elsőnek merésznek hangzott, de tudván, hogy eddigi egyetlen és értelemszerűen legjobb időm alig súrolta alulról a másfél órát, nem tűnt elérhetetlen messzeségnek.

Egy nem lassú, de még tartható tempót terveztem (nocsak, alliterálgatunk, alliterálgatunk?:-) ) az elejére, ami lehetett 3 45, de 4 15 is, függően attól, hogy érzésre mi tűnt éppen „tartható”-nak. Mivel 5km-enként látszódtak csak km táblácskák, kicsit a vakvilágba tempóztam, de végül aztán megnyugtatott, hogy 19m23s-kor értem az első jelzéshez.

Rengeteget jelentett a számos szemből jövő bíztató szó, egyben ezúton kérek elnézést mindenkitől, akinek a táv vége felé már nem tudtam őszinte mosollyal reagálni, még jobban szégyellem magamat, ha észre sem vettem olykor néhányukat…

Előttem a fél- és egész maratonisták élmezőnye, 3 váltócsapat (köztük a mienkkel) és a Kálovics Anikó futott. Közvetlen közelemben 3-4-en haladtak azonos irányba, időről-időre aztán sikerült mindannyiukat leszakítanom, mígnem Asi tűnt fel a semmiből, hogy bediktálja, milyen közel járok a Csabához (ő Répcelakon lett második), esetleg meg is tudom fogni – bár lelkes hanglejtéséből :„nyomjad wazze’, meg tudod fogni!” –t lehetett inkább kiérteni.

A 10km-es táblácska még 40 percen belül látott elhaladni, a 15km viszont már óra felett 12 szekundummal ért, ám szerencsére onnan már nem lassultam be látványosan.

Mindennek következtében egy erejével elkészült sporttársat az utolsó kilométernél sikerült elhagynom, de nem sokkal előtte a szenior győztes sajnos fokozatosan eltűnt a szemeim elől, míg Csabát fél perc híján végül nem sikerült utolérnem.

Az időeredményem 1h25m40s lett, ami ma az abszolút 9.(?) helyhez volt elég, míg a Binder Tomi kissé meggyötörten jó 6-7 perccel utánam érkezett. A fent már említett „előre nem látható” eseményeket azon melegében össze is foglalta nekünk, íme, álljanak itt, sokan ihletet (ha példát nem is) meríthetnek belőle – egy rosszabbul sikerült verseny kapcsán még jól jöhet:

- a 10. km-től végig szúrt az oldala, szemléltetésképpen látványosan előre is csuklott

- beálltak a combjai (ez egyébként túlzottan erős futáskor rendre előjöhet)

- az egyik fordítónál a maratoni táv útvonalára tévedt (minden bizonnyal csak néhány méter erejéig, mindenesetre jól hangzott)

- nagyon érezte a közelgő frontot, ami mentségére szóljon, jól meg is érkezett

Minden résztvevőnek gratulálok, ám most senkit sem kiemelve, ezzel is elősegítve az esetleges újabb blogbejegyzéseket.

korpa

2009. június 5., péntek

ZASZ buli után (a futó ne kosarazzon, mert elüti a villamos)

Szombati kosarazás - kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el ezt a betegtájékoztatót:

Nos, sikerült megtapasztalnom a magyar egészségügy egy kicsiny szeletét. Lehet hogy tényleg beteg?

Megpróbálom röviden, de lehet hogy blog hosszúságú lesz :)

Szombat este 2 doki volt egy idősebb és egy fiatalabb, az idősebb vizsgált meg, de aztán dolga volt, és csak a röntgen után tért vissza, mire a fiatal már, mert ő repedést vélt felfedezni, begipszeltetett, és mivel a gipsz pénzbe kerül - ez csak az én teóriám - azt nem szedték le, hogy még készülhessen röntgen, az idős áthúzta a pénteki visszahívást és szerdára módosította azzal a felkiálltással, hogy itt a szalagokkal lehet azért valami.

Szerdán egy másik fiatal doki fogadott, többet játszva a mobiljával, mint velem foglalkozott volna, és újra röntgeneztetett, de akkor sem a szalagokra, hiába mondtam, hogy azért lettem visszarendelve, és visszarakatta a gipszet (miközben a röntgenes azt mondta, hogy érdekes, de ő nem lát se törést, se repedést), és mivel a gipsz alatt a feldagadt bőr kisebesedett (ez lett a szerencsém) visszarendelt kötözésre mára, péntekre.

És ma, egy idősebb (de lehet hogy korombéli) tapasztalt, jóindulatú és emberséges doki fogadott. Ő is készítetett 3 újabb felvételt a csontokról, majd közölte, hogy ha aláírom a papírt, akkor megröntgenezteti a szalagokat, mert ő egy deka sérülést nem lát a csontokon, úgyhogy csak szalaggal lehet probléma. Az aláírás meg azért kell, mert üvölteni fogok, de ha átesek rajta, akkor nix gipsz, viszont felírhatja a műanyag lecsatolható bokarögzítőt. Azt is hozzátette, hogy ezt már szombaton meg kellett volna szalagra nézni, így most még fájdalmasabb lesz.
Nos jóstehetség volt. Tényleg üvöltöttem. Ezt a röntgent úgy kell elképzelni, mint egy középkori kínzóeszközt, amibe beleteszik az ember lábát, és a lábfejét addig spanolják míg kb derékszögbe nem ér. Először az épp lábbal, hogy legyen összehasonlítási alap (és még az épp lábon is fájdalmas), majd a sérültel. Mondta a röntgenes, hogy szoktak itt sírni is, meg anyázni is. Én csak csukott szájjal üvöltöttem.
Diagnózis: "láb és boka szalagok szakadása". Hogy mennyi, azt nem írja, csak a többesszámot. Viszont most levehető bokarögzítőm van (3820 Ft receptre, de ott helyben kiváltható), amit a doki szerint minimum 5 hétig éjjel nappal hordanom kell, ha feredőzni akarok akkor levehetem, és szerinte 7-8 hét múlva már elkezdhetek kocogni is.

Utószó: délután már félve ráléptem, előbb mankóval, aztán anélkül elsántikáltam ötször a konyhába meg vissza, tehát most már tuti, hogy a bokarögzítővel tudom használni a lábam. Azért ha igazán szerencsém lett volna, a hozzáértő doki szombaton nem akkor ugrik el valahova, amikor kész a röntgenem...