Tematikus edzés: Atlétika VB

Bevezetés: A tematikus edzéstöl az atlétika VB-ig

Nem egy új ötlet és szinte biztos, hogy nem is az enyém, a kifejezést viszont máshol még nem olvastam: tematikus edzés. Nekem annyit jelent, hogy edzésemet vmi esemény pl. egy világverseny befolyásolja. Ilyenkor különleges terveim vannak, amik még akkor is lendületet adnak, ha nem is sikerül mindig teljesíteni öket. Amikor Roli bejelentette, hogy ki fog utazni a 100 km-es világbajnokságra, akkor azon a héten megpróbáltam én is összesen száz kilómétert futni. Július negyedikén, amikor a Tour de France indult, egy 11 km-es prologot mentem, majd vasárnap(júl.5) nem a szokásos közös edzésen vettem részt, hanem tekertem közel 60 km-t dombos terepen. Augusztus 15 és 23 között meg ugye atlétika VB volt Berlinben, így ehhez kellett igazítani az edzéstervet. Vagyis kellett volna, mivel "véletlenül" 250 km(145+50+55) kerékpár is belekeveredett ebbe a bö hétbe. Node itt most inkább az atlétikás részéröl írnék.

Ki gondolta volna, a tervem meg tud változni!

Hát igen, megint úgy alakult, hogy a tervem picit más volt, mint a megvalósítás. Eredetileg 100 és 1000 méteren akartam felmérni magam, illetve egy Cooper-tesztre is kiváncsi lettem volna.
Ehelyett hétfön és kedden, azaz augusztus 17-18-án, következö felméréseket végeztem el (a vicc kedvéért min/km-re is átszámoltam a sebességet) :

• 60 m: 7,86 mp (2:11 min/km)
• 200m: 26,84 mp (2,14 min/km)

A pénteki edzés legfontosabb része pedig (ugyancsak) a rekortánpályán lefutott 5*800 m volt. Itt kivételesen sikerült a 3:45 min/km-es célomat teljesíteni, hiszen sorban következö idöket mértem: 3:02.90, 2:58.35, 3:00.30, 2:59.91, 3:00.63 .

Egyébként 100 métert már 7 éve nem futottam, 1000 métert viszont 2008 augusztusában mértem utoljára. A rövidebb távon egy hatalmas összecsapásra készültem, de vetélytársam sajnos lesérült. Az 1000 méter meg augusztus 23-ára, azaz a világbajnokság utolsó napjára maradt volna, de igazából szinte minden ellene szólt, így mindkét próbálkozásom 400 méter után véget ért. Kifogások most nem érdekesek, vmikor bepótolom mindkét felmérést, azt' kész. Jó hír, hogy aznap (vasárnap) egy jól sikerült, közös aszfaltszaggató edzés is volt, melynek segítségével összesen húsz kilómétert gyüjtöttem.

4.Vármaraton Sárvár-Kőszeg

Az utóbbi időben kicsit behezebben megya futás sérülések és egyéb dolgok miatt.
Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mivel a Sárvári Kinizsi SE rendezi ezt a versenyt, illik résztvennem rajta.
Az Ágival megbeszéltük, hogy váltót futunk és mindketten 2 szakaszt vállalunk be.
Én az 5,5km+12km-t, Ő a 15km+12km-t. Mondtam Neki, hogy 2óra alatt csak beérek.
Ez így nagyon szépen is nézett ki, mint terv.
Nekem elvileg simán mennie kellett volna a 17,5km-nek, hiszen kb félmaratonra vagyok hitelesítve.
Na jó! Kiderült, hogy tudok többet is futni, pl: Sárvár-Répcelak: 24,6km.
Mivel nem az első eset volt, hogy megjelentünk ezen a versenyen, így tudtam, hogy a második szakaszon van egy sáros útszakasz. Mondtam magamban semmi vész, nem lehet az olyan hosszú.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a rajtpisztoly még el sem dördült.
Családi kirándulásként mentünk, Anyukám volt a sofőr, Dani a navigátor, az Ágival ketten pedig a futókat képviseltük.
Nagy örömömre szolgált, hogy a nevezéskor megláttuk a Gábort.
Tudtuk, hogy Ő biztosan nem hagyja ki ezt a versenyt. A másik öröm akkor ért, amikor a versenyközpont előtt a Sipos Feribe botlottam.
De jó, már négyen ittvagyunk az egyesületből.
Mivel 100%-osan nem ismertem a terepet, ezért egy-két ismerőstől megkérdeztem, hogy milyen tempóban szándékozik futni. Fel akartam mérni, hogy kivel futhatnék, de sajnos mindenkit megsütött a korai nap, mert mindenki olyan időt mondott, hogy kénytelen voltam azt mondani: "Bocs, akkor Veled sem futok"
Igaz utólag kiderült, hogy sokan nem számoltak a nagy meleggel és túlbecsülték magukat.
Ennyi volt a körítés.
Durr! Eldördült a rajtpisztoly.
Mindenki nekilódult, mintha puskából lötték volna ki.
Megjelent mellettem a Sipos Feri, gyorsan "fel is kapaszkodtam" rá.
Nagyon remélem, hogy nem lassítottam nagyon a tempóját. A szokásom szerint néztem a tempómat, és szörnyülködve vettem észre, hogy az első 100m-re felgyorsultunk 4:11-es tempóra. Szerencsére a Sipos feri is érzékelhetett valamit ebből mert kicsit lassított, de így is 5perc környékén kalandoztunk.
A frissítésekkor mindig elszaladt előlem, de mindig utolértem. Csényéig még elég stabilan, később már kicsit nehezebben.
KB 6,5km-nél azt mondtam magamban, hogy most már nem szaladgálok utána, ha siet, csak fusson.
Utána kicsit a Kovács Balázzsal is futottam, de érdekes módon Ő is sietett. Pedig Kőszeg még elég messze volt. Aztán jött a vasúti átjáró, ahol még éppen átfuthattam volna a vonat előtt, de még hárman közvetlenül mögöttem voltak. Inkább arra gondoltam, hogy kicsit szusszanok, gyorsan elintéztem mindenkinek 30mp időjóváírást.
Itt még gyors számolgatással kijött, hogyha nagyon nem veszem vissza a tempót, akár 1:30 is lehet az időm. Ezen kicsit el is csodálkoztam, hiszen mostanában alig futok.
Ebbe még egy rövidebb sáros útszakasz is belefért volna.
Nem is csigázom tovább az olvasókat.
Lassan odaértünk Bögötre, majd azt elhagyva megjelent a várva vár sáros útvonal, egy kicsi emelkedővel előkészítve.
Mivel nem akartam kockáztatni egy sérülést, kicsit topogósabbra, gyaloglósabbra vettem a figurát.
És aztán jött a feketeleves: nem is a sáros út volt a legrosszabb. Mindig aszfalton szoktam futni, de eljött a terepfutás ideje: hepehupás terep, göröngyök fúcsomókkal párosítva.
Na jó, mondom magamban: Ez nem mehet így Vátig.
Nem is ment, változott a terep. A földutat felszórták kaviccsal.
Őrólet! Ezt miért nem mondta nekem senkisem?
Hurrá! Vát határában egy emelkedős híddal megjelent az aszfalt. De csak mutatóban, utána megint terepfutás. Még egy gyors számolgatás fejben, valahogyan be kellene érnem 1:45 alatt.
Ha nem megy csak futva, akkor kombinálnom kell dinamikus sétával. Elég jól ki is értem Váton a főútra. Már rá sem néztem az órára, hogy azzal se veszítsek időt.
Levégtam egy sprintet, 1:45:01 lett az időm. Ha levonom belőle az időjóváírást, akkor teljesítettem a célt.
Az Ági váltott és szokása szerint elindult, mint a golyő. Autóval mentünk utána, és sorban előzgetett mindenkit. Igaz be kellett hoznia az általam elpazarolt időt is.
A Soproniak váltója meg is lepődött, hiszen a váltóbot átadása előtt, még kb 2-300m-el ők vezettek, majd az Ági a 2 szakaszon a váltó utolsó 2 férfitagját is megverte.
Még egy pár gondolat az időjárásrül. Nagyon meleg volt, nem lehetett igazán jól eltalálni a frissítést sem. A maratonisták közül is nagyon sokan és sokat sétáltak azok is, akik végig szokták futni.
Mindenkinek gratulálok!
Remélem, hogy jövőre többen résztveszünk a versenyen.

Ironman váltó Nagyatádon

Az egész úgy kezdődött, hogy múlt héten csörgött a telefonom, Kolonics Tomi Kanizsáról keresett, kérdezte, be tudok-e ugrani helyette a váltócsapatukba. Mivel már régóta izgatott a hosszútávú triatlon verseny, kaptam az alkalmon, hogy most közelről is megleshetem egy ilyen viadalnak a hangulatát. Kikötöttem, hogy jelenleg 3:10-es maratont tudok vállalni, a csapattársaim elfogadták az ajánlatot.

Ébredés 4:00-kor, indulás Kanizsára 4:55-kor, végül érkezés Gyékényesre 6:55-kor. A tó csodaszép, méltó helyszín egy ilyen verseny rajtjához. A váltó úszó tagja indul melegíteni, a bringás tagja viszi a járgányt a depóba, csak nekem sincs még semmi dolgom egyelőre, lévén csak olyan délután 2 óra körül várható a futás.

7:20 körül már minden egyéni induló (kb 360-an) felsorakozik a rajthoz, a hangszóróból bömbölnek az adrenalin fokozó dalok, majd végül egy szerzetes derékig sétál a tóba, és felemelt kézzel, a Final Countdown dallamára Isten áldását kéri az egész versenyre és minden versenyzőre. Final Countdown vége, Gábor atya kisétál a partra, több száz lufi az égbe indul, felcsendül a Paradicsom meghódítása Vangelis-től. Pattanásig feszült mindenki, végül eldörren az ágyú, és megkezdődik a verseny! Magával ragadó látvány a rajtceremónia!

Úszónk, Merci nagyjából hozza a tervet (1 óra körüli időről volt szó) és 63 perc után adja át a stafétát Bélának, aki olyan lendülettel kezdi el tekerni a biciklit, hogy két órán belül odaér az első kör végére (75 km). Innen hátravan még 105 km, a végére egy kicsi lassulással együtt is 5:10 alatt teljesíti a 180 km-t.

Innen jövök én. Kb 2600 m-es pálya, egy majdnem egyenes és sík utcán oda-vissza, és ez 16-szor. Egy kicsit egyhangú, de a nézőknek így remekül követhető. 3:07:40 lett az időm, de érdekesek a részletek is:

- Nem lehet mondani, hogy nagyon rápihentem volna az eseményre: augusztusban a verseny előtt (azaz pontosan 14 nap alatt) kereken 344 km-t teljesítettem. Az utolsó pihenő napom július 7-én volt.

- Meleg napot fogtunk ki, hétágra sütött a nap, és én pont délután 2-től 5-ig futottam, árnyék csak a pálya 20%-án, de ott is fülledt a levegő.

- Nem a kedvencem az ilyen időjárás, ez hamar ki is derül: már pár száz méternyi futás után az "egekbe" szökött a pulzusom, pontosabban 170 fölé. A tempó 4:10-4:20 körüli volt, de hihetetlenül könnyedén esett az első km-ekben.

- Körönként kettő frissítő állomás volt, ki nem hagytam volna egyiket sem, messiásként vártam 1300 m-enként a vizes szivacsot és egy pohár vizet.

- A táv második felére már majdnem minden futó a pályán körözött, a váltókkal együtt kb 400 ember zsúfolódott össze a 2600 m-es körre. Bizony sokat lassított a sok kerülgetés, előzgetés.

- Amúgy is lassú a pálya, egy körön 8 derékszögű plusz egy 180 fokos kanyar töri meg a tempót.

- Meglepetésemre (idén még nem csináltam gyorsító edzéseket, csak az alapozáson vagyok túl) nem savasodok el a végig magas pulzustól (az átlag a teljes maratonra 169 lett), nagyjából tudom tartani az egyenletes tempót, a táv második fele csak egy kicsit lett lassabb.

- A végére 4:27 az átlagtempó, a futásom ideje 3:07:40, hármunk összideje pedig 9 óra 24 perc. Ezzel a 9. helyen végeztünk, a maratonnak még a 13. helyen vágtam neki.

- A végére természetesen elfáradtam, de voltam már sokkal jobban leamortizált állapotban is maraton után. Egy zuhanyt követően egész frissnek éreztem magam, csak a combjaimat éreztem egy kicsit. Másnap már egész vígan ment a kocogás a közös edzésen.

Minderre egy aszfaltszaggató tanúm is van, egy szigorú versenybíró személyében, aki a tiszta versenyzésért felelt. Köszönjük, Emese! :-) Próbáltam beszélgetni, mire jól megkaptam a magamét: ha még van erőm társalogni, inkább fussak egy kicsit gyorsabban. Persze csak viccelt... :)

Naszóval egy élmény az Ironman verseny. Részemről óriási respekt a távot egyéniben teljesítőknek, de nézőként is ajánlom mindenkinek, nem fogja megbánni!

A munkábafutás dilemmái

Most írhatnék olyan közhelyeket, hogy a téma széles rétegeket érint, hogy a mindennapok útvesztőjében mindenkinek hasznos tudnivalókkal szolgálhatok vagy hogy azt remélem, sokan bibliájukként fognak tekinteni az alábbiakra, de valójában csak magamnak jegyzetelek le néhány sort, hogy bármikor ráklikkelhessek erre az érzékeny témára:-)

Talán nem is sejtik sokan, sőt lefogadom: nem is gondolkodtak ezen soha (de legyen ez az ő bajuk), hogy mennyi mindenre oda kell figyelni, amikor az ember futva közelíti meg/hagyja el a munkahelyét. Vegyük azt az ideális szituációt, amikor biztosítva vagyon egy korlátozott befogadóképességű öltözőszekrény és egy közös zuhanytálca. Ez csak egy alap, amire már érdemes építkezni, de a vár könnyen össze is omolhat egy apró elem figyelmen kívül hagyása következtében.

Ki gondolná, hogy a lehetséges kombinációk függvényében (ide futunk & haza is futunk, csak ide, csak haza, különben pedig bringával közlekedünk) hány és hány tényező befolyásolhatja így vagy úgy ezt vagy azt. Bár már ez is túl konkrét, ezért egy-két részlet nem árt ha nyilvánosságra kerül:

- ki gondolná, de ott van mindjárt a kulcskérdés: a kulcs-kérdés. Mert van ugye az öltözőszekrényhez, az egyik bringászárhoz, a másikhoz, az otthoni bejárati kapué, az ajtóé és a garázsé is. Nomármost ez 6 darab, permutálva, variálva, kombinálva...hmmm...sok a lehetséges kimenetel. 2-3-nál több már nem fér el a bőröm alatt sem, de ha csak egy kimarad... Ha rossz cangazárat viszek, egész nap parázhatok, miközben így éjjelre sem hagyhatom itt szegényemet.

Ha hibás otthoni kulcs kerül a karikára, kerítést kell másznom a város egy frekventált területén a polgárőrközpont szomszédságában. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy az öltözőszekrény elérhetősége híján elvesztem minden esélyemet egy hónaljszagmentes, polgári ruhában eltöltött munkanaphoz.

Látom, ahogy az "emberszagú" shortomat visszaápolom a céges folyékonyszappannal megtisztított és WC papírral felitatott alsótestemre és ahogy az áporodott futópóló még órákig rátapad a hasonló módon helyretett szőrös mellemre, miközben a bűzlő cipőmből kiáradó vegyület az iroda megfáradt levegőjével robbanó elegyet alkot.



- kritikus kérdés, hogy alsóból, zokniból, pólóból a készlet ne merüljön ki napok alatt, de ne is rohadjanak egymásba. Így nem árt beiktatni hétközben egy raktárkönnyítő napot, amikor a bringát is a tárolóban illik találni, ami csak úgy lehetséges, hogy az előző napok egyikén már azzal jöttünk, de azóta magára hagytuk.

- már belegondolni is gyomorforgató, hogy miként szárogassuk meg a reggel agyonizzadt ruházatot egy tíznégyzetdeciméteres (ezt a mértékegységet nem lehet könnyű feldolgozni) zárt területen, kiváltképpen a téli időszakban, amikor az öltözet tömege úgy aránylik a nyári verzióhoz, mint szumósé a levelibékáéhoz. Azt tudni kell, ha bezárt fémkalickában párologtatunk mondjuk egy thermoelasztikus kabátkát egy kínai fürdőpapucs társaságában ezer másik ruhadarabbal egyidőben, akkor egy fél délelőtt alatt az összes addig csontszáraz anyag is orrfacsaróan dohossá válik, miután lényegében az egész beltartalom saját levében "fő meg".

Erre azt találtam ki, hogy - bocsásson már meg nekem az irodai higiéne görög Istene - az íróasztalom alatt, a számítógépvezetékek és hálózati kábelek között több felvonásban vállfán lógatom ki azokat a polietilén-acryl szálas termékeket, amelyek már nem fértek fel a zuhanyzóhelyiség csempéire. Utóbbiak közül sajnos már egy-egy jobbképű bringásfelső és kevésbé értékes távol keleti bóvli is ellopásra került mások által...

- ezeken túl még rengeteg odafigyelést igényel az is, hogy legyen mindig nálunk belépőkártya, pénz, műzliszelet, pulzusmérő, hátizsák cégnél és otthonra is, deréköv, kulacs, dezodor, tusfürdő, hajszárító, de még aktívan tapadó szigetelőszalag is a mellbimbó kidörzsölése ellen...

Na, akkor most lehet csipőből feltenni a kérdést:

Te hülye-e vagy-e?:-)

korpa

Sportol-e a magyar?

Ez egy 2007-es írásom, mivel eléggé uborkaszezonját (itt: blogorkaszezon) éli az oldal, ezért tettem be.

Köztudomású, hogy a betegségek megelőzésének, idegen szóval a prevenciónak az alapja és egyben feltétele a helyes és sokoldalú táplálkozás, a stresszmentes életvitel és a mozgásban gazdag életmód hármasa, melyből bármelyik hiánya képes felborítani azt az egyensúlyt, ami ha nem is garantálja, de mindenképpen előmozdítja az egészségmegőrzés összetett folyamatát. Nem elfeledkezve a genetikai tényezőkről sem, melyek egyikünket ellenállóbb, míg másikunkat törékenyebb immunrendszerrel áldották meg születésünk pillanatában, leginkább a harmadik tényező kapcsán a legnagyobb az egyén döntési szabadsága: de vajon sportol-e a magyar ember?

Ha felmérést végeznénk a témában, meglepően tapasztalnánk, hogy szinte minden megkérdezett kiadhatna egy „Mit sportoltam” című kisregényt, melyet később dedikálhatna, hogy aztán újra hátradőlhessen a masszázsfunkcióval ellátott karosszékébe kedvenc üdítőjét szopogatva. A fejezetek szólhatnának a grundon eltöltött élményekről, a kisiskolás úszóedzések okozta örömökről, esetleg a tanórai lógásokról, melyeket a DSK-k közötti atlétikaversenyeken történő megjelenés indukált. Végszó, Tartalomjegyzék, Függelék. Az iskolás éveket követő időszakról szóló műveknek leginkább a „Netpókeren alázok” vagy az „Má' megint szétittam az agyam” címeket adhatnánk, melyek viszont már távol esnének a vizsgálat témájától.

Érdemes csokorba szedni, mi az oka, hogy egy alapvetően egészséges, ha nem is sokat, de feltétlenül eleget mozgó fiatal miképpen jut el legtöbbször már a húszas éveire odáig, hogy sikerüljön teljesen kiiktatnia életéből a sportot.

Magyarország az utóbbi években, évtizedben többek között jelentős gazdasági változásokon ment keresztül, melynek egyik „mellékhatása” az általános jólét és a fogyasztási cikkek korlátlan kínálatának megjelenése volt. Ennek azonnali következményeként az emberek elkezdtek felelőtlenül és határtalanul sokat fogyasztani függetlenül az anyagi lehetőségek szabta korlátoktól (hitelre) és a termékek minőségétől. Ezzel párhuzamosan háttérbe szorultak olyan dolgok, mint az egészségmegőrzés, illetve a minőségi árucikkek iránti kereslet, az ugrásszerű technológiai fejlődés mellett pedig a sport. (ki hallott már olyanról, aki otthagyta az internetes chatoldalt azért, hogy fusson 2 kört a ház körül?)

Mindezek következtében kialakult a társadalomban néhány jól elkülöníthető réteg, akik a mozgáshoz való viszonyuk alapján egy kalap alá sorolhatók:

- Léteznek az otthon ülők, akik a sarki közértet is gépkocsival közelítik meg, a gyalogos közlekedést csak hírből ismerik és menthetetlenül imádnak nassolni. (őket az amerikai „couch potato”-nak nevezi, a kifejezés a tévénézés közbeni chips majszolására utal). Legtöbbjük elhízott vagy annyira legyengült az immunrendszere, hogy egy szúnyogcsípés után hitelt kell felvenniük a várható vizitdíjakra. Dunát lehetne rekeszteni velük.

- Eggyel magasabb szinten jegyzik a mutatóban heti legfeljebb egyszer kimozduló honfitársainkat, akik jellemzően baráti közösségekben mozgatják meg izmaikat elhitetve magukkal és egymással (hja, a kollektivitás ereje), hogy a heti egy az maga a rendszeresség netovábbja. Ők ugyanazok, akik erős felindultságból, bedőlve a televíziós hirdetéseknek, 5perces fitneszgépekbe fektetik felesleges jövedelmüket.

- Őket követik a valóban következetesen, heti 2-4 alkalommal sportolók, akik alkalom adtán nem riadnak vissza a kora reggeli felkeléstől sem egészségük megőrzése érdekében. Legtöbb esetben káros szenvedélyektől mentesek, igyekszenek helyesen táplálkozni és nem a tükör a legfőbb ellenségük.

- 4-nél is több alkalmat szánnak szabadidejükből a komolyabban, esetleg versenyszerűen sportoló amatőrök, velük elsősorban edzőtermek, uszodák és futópályák környékén találkozni, nem a csodákban hisznek és jó rájuk nézni.

- Végezetül említsük meg a profi sportolókat, akik hivatásszerűen, sokszor saját fizikai teljesítőképességük határát túllépve, akár külső segédeszközöket használva igyekszenek eredményesek lenni, ők a másik végletet képviselik

Egyesek mozognak a kategóriák között, de hosszú távon jórészt megragadnak saját szintjükön.

Táplálkozási szokásaink determináltak lehetnek anyagi lehetőségeink és napjaink feldolgozóiparának adalékanyag-központúsága miatt is, míg munkahelyünk elvárásainak, illetve az oktatási rendszer követelményrendszerének való megfelelési kényszer sokszor akaratunk ellenére feszegeti stressztűrő képességünk határait. Ha mindezek mellett nem ismerjük fel egyéni felelősségünket legalább a saját egészségünk megőrzése érdekében, joggal merül fel a kérdés, hogyan vállalhatunk felelősséget gyermekeink, családtagjaink, vagy szociálisabb megközelítésben, embertársaink irányába? Ha ez szempont még valahol…

(Adalékként egy 2009-es, immár futással kapcsolatos megfigyelés: szigorúan az első két csoportba tartozó ismerőseim már nem először próbálnak futás közben személygépjárművükbe csábítani. Arra gyanakodom, hogy talán feltűnően stoppos fejem van...Egyébként viszont nem értem, vajon azt gondolják, hogy éppen a műkörmösömhöz sietek vagy azért szedem annyira a lábaimat, hogy még odaérjek a lottózóba zárás előtt és jajj de jót tesznek azzal, ha elvisznek egy darabon?

Ezzel szemben, főleg Ausztriában jellemző, hogy ismeretlenül is odaköszönnek ilyenkor a sportolónak, előzékenyen átengednek a zebrán, vagy kerékpározás közben akár percekig 30-cal gurulnak mögöttem, ha nem biztonságos az előzés. Más világ, nagyon messze vagyunk még ettől a mentalitástól és ez minden, csak nem pénz kérdés.)

korpa

Félidö helyett...

... az augusztus elsejei állapotot mutatja be a lenti táblázat. Nem indultam VB-n és edzéseken sem futottam világcsúcsokat, de elégedett vagyok az év elsö 7 hónapjával. Nem tudok lépést tartani a közös km-gyüjtés éllovasaival, de már július közepéig lefutottam, leúsztam, letekertem a 2008-as adagomat. A Kékes csúcsfutáson egyéni csúcsot futottam, azaz megvertem azt a 19 éves Gróf Olivért, akinek edzettségi szintje tavaly még nagyon távolinak tünt. Megjegyzem, 100/200 méteres síkfutásban és fekvenyomásban, söt talán még kerékpáron is esélytelen lennék ellene ;-) Örülök, hogy a Fertö-tó átúszáson is javítottam a tavalyi idömön, jövöre talán a Balatonhoz is eljutok megint. A tervezett távokon egyelöre nem változtatok, hisz elvileg még minden meglehet.

A táblázat egy kattintással kinagyítható.