2010. január 2., szombat

Egy remek eredmény egy remek esztendő végére




Az idei, 2009-es évben számos versenyen elindultam, és szerencsére bőven sikerült elérnem olyan eredményeket, amikre büszke vagyok. De szerettem volna egy olyan versenyt futni, amire tudatosan felkészülök, továbbá sikerül megfelelően rápihennem és ráhangolódnom, továbbá még a körülmények is kedvezőek egy ideális eredményhez. Az év első 364 napja nem bizonyult elegendőnek, hogy sikerüljön teljesítenem egy olyan versenyt, ami megfelel a fenti kritériumok mindegyikének. Azonban maradt az évből még egy nap, december 31-e...

Többen, éveken keresztül, kemény edzésekkel próbáltuk egyszer a 3 órás álomhatáron belül teljesíteni a szilveszteri hegyimaratont, de csak nem akart összejönni. Aztán 2004 szilveszterén egy egerszegi fiatalember, bizonyos Prauda Péter futott egy akkora időt (2:56:25), ami hihetetlennek és megdönthetetlennek tűnt. Nem is került azóta sem senki a közelébe, az utóbbi öt évben a tavalyi győztes idő járt még hozzá a legközelebb (3:06:50), de ugye még az is több mint 10 perc hátrány.

Gondoltam egy nagyot novemberben, és az idei edzésformámat látva arra bátorkodtam, hogy amennyiben az időjárás engedi majd, megpróbálkozok a fent jelzett csúcs megdöntésével. Nos, az időjárás kegyes volt, ideális futóidő volt az év utolsó napján. Nem maradt más hátra, meg kellett próbálni, amit elterveztem.

Előre bocsátom, aki egy izgalmas, küzdelemben és fordulatokban bővelkedő beszámolót vár, csalódni fog az írásomban. Neki inkább azt javaslom, kattintson a tavalyi versenyem beszámolójára. A forgatókönyv ugyanis éppen ellentétesen alakult a tavalyihoz képest: 2008-ban mindvégig abban a tudatban készültem, hogy nem lesz majd erős ellenfelem, és aztán a rajt előtti utolsó két percben tudtam meg, hogy lesz kettő is. Idén azonban Sólyom is előre jelezte csúcsdöntési szándékát, illetve híreket kaptam egy erős keszthelyi futó hasonló irányú ambícióiról is. Aztán 30-án este Sólyom bejelentette, hogy különböző okokból kifolyólag csak a tisztes helytállás lesz a célja, míg a rajt előtt negyed órával kiderült, hogy Francziszti János a közepes távot választotta.

Mélyen tisztelve az összes többi maratonista indulót, talán nem árulok el nagy titkot, ha előre elmondom: jelenlegi formámban kettejük kiesésével a fő ellenfelem a stopper, vagy ha úgy tetszik egy "virtuális Prauda Peti", az ő egykori ideje maradt.

Mielőtt még belevágok, egy utolsó megjegyzés előre: úgy néz ki, "kutyás" napot sikerült kifognom, a maraton során több ízben is találkoztam négylábúakkal, akadt köztük olyan, amelyik kellemetlenséget is okozott, volt, amelyik csak egy kis mosolyt csalt az arcomra. Igyekszem ezekkel fűszerezni amúgy meglehetősen száraz, unalmas beszámolómat magáról a versenyről.



Elindultunk, aztán hamarosan kezdődött a kaptató a TV-toronyig. Decemberben rengeteget edzettem itt, legjobb időm (13:56) helyett most 15:30-at terveztem, semmiképp sem akartam elfutni az elejét. Hihetetlenül lazán esett ez a tempó és ebből már kezdtem sejteni, hogy sikerült egész jól rápihennem az eseményre. Végül 15:20-ra értem fel, közvetlen a torony előtt előztem meg a két keszthelyi fiút és Jácintot, így már csak négyen maradtak előttem: Korpa a középső távról, illetve a legrövidebb távon élen álló trió: Dóra Peti, Koló és Bence. Alig fél perccel jártak csak előttem.

Persze csak fél szemmel figyeltem rájuk, a saját előre eltervezett tempómat próbáltam inkább tartani. Ami sikerült is, a Panorámán lefelé a négy percen belüli tempó ellenére 150 alá esett a pulzusom. Következett a Jánkahegy. És az első találkozás négylábú barátaimmal.

KK1 avagy Kutyás Kalandok 1. rész Az emelkedő közepén ketten voltak egy kutyával (ráadásul ismerem is őket). Harcias kutyájuk visszatartása közben, látva hogy csak ötödik vagyok, odakiáltottak: "Szeretnéd utolérni az elsőt?" És mutatták, hogy szívesen nekieresztik a kutyust. Integettem, hogy köszi szépen, talán majd legközelebb.. :)

Közben a köd és a kanyarok miatt elveszítettem az előttem haladókat, de szép tempóban, 160 körüli pulzussal sikerült fölkapaszkodnom a gerincre.

KK2 avagy Kutyás Kalandok 2. rész A gerincen haladva én is találkoztam azzal a (kissé vadnak tűnő) kutyával, akiről már Korpa és Sólyom is hírt adott a beszámolójában. Különösebben nem vagyok félős, még akkor sem, ha nincs nálam a kutyariasztóm, mint például a mai napon. Így elfutottam mellette, mire elkezdett felém kapkodni. Rákiáltottam, hogy maradjon veszteg, de egy darabon csak jött utánam, végül aztán leszállt rólam.

A Jánka vége felé közeledve aztán előtűnt a ködből előttem egy apró alak, Bicsák Bence haladt olyan fél perc előnnyel, de egyre közelebb kerültem hozzá. Azonban jutott a Jánkára még egy harmadik kutyus is:

KK3 avagy Kutyás Kalandok 3. rész Egy bácsi sétáltatta a (medve méretű, ámbár jámbornak kinéző) kutyusát, persze póráz nélkül. Egy szűk utca közepén mentek, muszáj volt közvetlenül a kutya mellett elfutnom. A bácsi már előre szólt, hogy nem bánt ám a kutyus. Ezen felbátorodva, tettem egy barátságosnak szánt, simogatást imitáló mozdulatot a kutyus felé, ahogy elmentem mellette. Több sem kellett neki, utánam eredt, szerencsémre azonban nagy termetéből fakadó lomha mozgása és gazdája folyamatos kiabálása végül megállásra kényszerítette.

Semmi nem tudott kizökkenteni, haladtam tovább, Bence egyre közelebb került, és amikor már csak olyan 50 m-re lehetett, jött a fordító, ahol ugye én visszakanyarodtam az Alsójánkahegyi út felé. Nagyjából olyan fél perccel jártam az ide tervezett részidőn belül, a tempó változatlanul könnyedén esett. Egy hosszú sík szakasz következett (a Zrínyi úttól egész Botfáig) amit lazán futva, 4:09-es átlagtempóban, 155-ös pulzussal futottam. Itt kaptam az első frissítőt az engem kísérő "szakmai stábtól", ugyan még nem igazán kívántam se enni, se inni, de pontosan tudtam, hogy később jól jön az még.

A Zrínyi úton megláttam Korpát. Tudtam, hogy nem egymással versenyzünk, de azért kíváncsiságból megmértem a távolságunkat. A külső Flex-nél 50 mp-el haladt előttem. Aztán mire a botfai nagy emelkedő aljához értünk, a differencia 30 mp-re olvadt. Mivel a részidőm itt már kezdett ijesztően jó lenni (közel egy perccel jártam "Prauda Peti előtt"), elhatároztam, hogy a durva emelkedőt csak nagyon könnyedén futom. Így is volt, de meglepődve láttam, hogy pillanatok alatt utolértem Attilát, és az emelkedő tetejéig el is kerültem.

Lefelé kellemesen telt, Attila utolért, cseverésztünk egy jót, egészen a bozsoki frissítőig. Itt intettem neki, sok sikert kívánva. A szimbolikusan féltávot jelző Balatoni útra 1:26:10-nél tettem a lábamat. Vagyis 1 perccel jött mögöttem Peti, persze csak virtuálisan.

Következett a Csácsi hegy, pontosan tudtam, hogy itt ugrik a majom a vízbe. Vagyis itt fog kiderülni, tudom-e tartani az addigi tempómat. Tudtam. Tovább növeltem virtuális előnyömet, és még mindig nagyon jól voltam. Mi az, hogy jól! A hegyről lefelé 3:42-vel jöttem, 152-es pulzussal. Az egész futásra számított eddigi átlagpulzusom 157 volt, tavaly ugyanitt 166-nál tartottam. Frissnek, erősnek éreztem magam, és még nagy tartalékokat sejtettem magamban, így itt már 80 % esélyt adtam neki, hogy meglesz a csúcs.

KK4 avagy Kutyás Kalandok 4. rész Ki ne hagyjam, hogy a hegyen én is láttam a Sólyom által már idézett túrázó csoportot a 20 kutyájukkal. Szerencsére azonban elkerültem őket, egy bekötő úton jöttek felém, de csak néhány kutya jutott a közelembe, és a gazdáik még időben visszaparancsolták őket.

KK5 avagy Kutyás Kalandok 5. rész Közvetlen a Parkerdő előtt, az utolsó csácsi házaknál két idős néni sétáltatta a nap korábbi kutyáihoz képest csak mikroszkopikus méretűnek tűnő tacskójukat. Mondanom sem kell: póráz nélkül. Már messziről meglátott mind a két néni, mind pedig a tacsi, aki haragra gyúlva, mérgesen csaholva el is indult felém. A nénik halálra rémült arccal a kutya helyett nekem kiabáltak, azt ismételgetve: "Meg kellene állni! Meg kellene állni, és majd megnyugszik!" Csak mosolyogtam, semmi kedvem nem volt elmagyarázni nekik, hogy ez egy futóverseny, a pólómon a szám az egy rajtszám, következésképpen én is egy versenyző vagyok, következésképpen nem áll szándékomban megállni 5 percre, és összebarátkozni Fifivel. Széles mosollyal elfutottam mellettük, csak integettem egyet barátságosan. Egészen jó kedvre derítettek. :D

Egy apróbb és egy közepes emelkedőt leszámítva hosszú sík következett egészen a Gógánhegy aljáig. Vártam, jön-e a holtpont, de csak nem akart megérkezni. Könnyedén tartottam a ritmust, előnyömet pedig a parkerdei másfél percről tovább növeltem két percre Peti előtt. Közben Korpával találkoztam, aki beérkezve a közepes távon autóba pattant és meg sem állt Neszeléig.

Kitárgyaltuk a versenyét, és latolgattuk az én esélyeimet is. A stábommal a hegy aljánál találkoztam, itt kaptam az utolsó frissítést, ahogy mindig, itt is futtában, tehát a teljes távot egyetlen másodperc megállás nélkül teljesítettem.

A csúcsdöntés szempontjából minden ideálisnak tűnt, már csak egyetlen akadály maradt. Úgy hívják: Gógánhegy. Az előzetes hírek szerint útépítések miatt nagy része fel van túrva, sáros-csúszós talajra lehet számítani. Az előny birtokában azonban bizakodva vártam a hegyet, és nem is volt különösebb gond: bár valóban helyenként sáros, süppedős talaj nehezítette a haladást, de az ebergényi emelkedő tetejére a két perces előnyömet precízen megőrízve sikerült feljutnom.

Innen már csak 3700 m volt hátra, de már csak lefelé! Maradt erőm még hajrázni is, az utolsó pár száz méteren, az egykori Ruhagyártól két tájfutó (Fehér Feri és Molnár Barni) is segített, hogy még véletlenül se tévedjek el. :D

Az utolsó 3700 m-t 3:46-al futottam. Az udvaron felállított célkaput elérve megállítottam az órám: 2:53:58-at mutatott. Megölelgettem Timi barátnőmet, aki a stáb tagjaként mindvégig lelkesen kísért és bíztatott. Ezúton is köszönöm Neki, és mindenkinek, aki segített!

Kézenfogtam Timit és besétáltunk a terembe. Hivatalosan így 2:54:20 került a jegyzőkönyvbe. Álmomban sem gondoltam volna, hogy több mint két percet javítva adom át a múltnak Peti rekordját. Nagyon örültem, és amin leginkább meg voltam lepődve, hogy szinte el se voltam fáradva (persze azért el, de ahhoz képest nem, ahogy a korábbi években szoktam érezni magam a célban). Le sem kellett ülnöm, vígan fogadtam a gratulációkat és kedélyesen beszélgettem minden ismerőssel.

Csak jóval később tudtam meg, hogy üldözőim közül Sólyom feladta a versenyt, így a dobogóra klubtársam Tölli Tomi és volt osztálytársam, a kiváló biciklis Vojnovits Csabi kerültek fel, 3:23-al és 3:33-al.


Egyszóval, ennél jobban nem is sikerülhetett volna számomra ez a verseny, és ennél jobban nem is záródhatott volna a 2009-es év.

Mindenkinek Boldog Új Évet, kellemes edzéseket és sikeres versenyeket kívánok 2010-re!

Timi készített néhány jó felvételt, én meg elláttam őket a megjegyzéseimmel, aki kíváncsi: katt ide!

Részletes eredmények: katt ide!

a versenyen mért adatok (kattintásra nagyítódik)

2008 vs 2009 (kattintásra nagyítódik)

5 megjegyzés:

korpa írta...

Gratulálok a rekordhoz, ráadásul igazi verseny nélkül, ez csak növeli az amúgy is kimagasló eredmény értékét!
korpa

Szabizkse írta...

Gratulálok Szép futás volt! BUÉK és 2010re kevesebb kutyát!

Lakatos Roland írta...

Köszi fiúk!
Kicsit vicces ez a kutya invázió, mert amúgy egy átlagos hónapon (kb 500 km-nyi edzésen) sem találkozok ennyi kellemetlenkedő négylábúval, mint most egy maraton alatt...
Roli

Gábor Németh írta...

Gratulálok, nagyon szép teljesítmény! A csatolt adatok is sokat mondóak. Hajrá, csak így tovább!

(Az utóbbi hónapban én is meglepően sok kiszökött??? kutyával találkoztam a jánkán és a toronynál is.)

Névtelen írta...

Gratulálok Laki!

Simi