Tanúhegyek 40 túlélő futótúra margójára

Sziasztok!

Endre írta a levlistára, hogy a nap hőse Andi volt, és várja tőle a beszámolót, hogy hogy élte meg. Endre! Anditól várhatsz beszámolót, tőle még egyet sem olvastam, de azért én firkálok valamit. :-)
Szombat reggelig még az volt a szándékom hogy a végén majd írok egy élménybeszámolót, de ahhoz hogy ez élménnyé váljon, el kell telnie egy kis időnek, így most csak egy összefoglaló telik ki tőlem.

Megerősítem, tényleg Andi volt a nap hőse. Ha ő nincs ott, és nem látom, hogy hiszti és zokszó nélkül végigcsinálja, az első hegy után azt mondom, hogy ez nem vicces, és visszakocogok a rajthoz. Ezt a futóversenyen indulók közül meg is tette egy ismerős futó - szembe jött velünk Badacsony tetején, és arra, hogy eltévedt -e, csak egy mérges morgás volt a válasz, hogy "ez nekem sok" Akkor nem tudtuk, hogy ez mit jelent, hisz nem ment le csak kb 3km a távból, de amikor lenéztünk a Bujdosók lépcsőjének tetjéről rájöttünk, hogy csak nem akarta az életét kockáztatni. Félelmetes volt még lenézni is, egy film címe jutott róla eszembe: Mission Impossible.

Pénteken még úgy számoltam, hogy a dombokat mászni kell, de közte futható terep lesz, így kb 7:00-ás átlag tempóval teljesíthető lesz. Rémálmaimban sem gondoltam, hogy az éjszakai hó által a 6 darab tanúhegyből 5 megpróbálja ostromolhatatlanná tenni magát, de ha mégis sikerül bevenni, akkor meg nem enged le. Az egyik hegy tetején mondtuk is, hogy helikopteres mentést kérnénk. Így az össz időnk 7 órán túlra sikerült (ennyi volt egyébként a versenyként indulók szintideje - mi túrára neveztünk), de így is megelőztünk néhány versenyben részt vevő futót.
Badacsony tetejéről lejövet megalapoztuk Endre jó hangulatát, ugyanis ő jött leghátul, így láthatott mindent, és még egy órával utána is ha eszébe jutott a látvány felnevetett: bemutattam, hogy lehet hátradőlve kézre támaszkodva pókként ereszkedni a Bujdosók lépcsőjén, ami egy megcsúszás után átment szánkó nélküli fenéken csúszásba, kb jó tíz méteren. És ezt Andi is megismételte. "Vigyázz lépcső! És csúszik! - Tuu-dom-dom-dom!" Endre ezen is jót derült, de kárpótlásként jóval később bemutatott ő is néhány piruettet és esést. (Most egy kicsit fáj is ülni a számítógép előtt.)

Badacsonyról leérve vad vágtába fogtunk, örülve hogy végre futhatunk, az aktuális tempónk nem is ment 5:10 fölé a síkokon (enyhe emelkedőn is 5:30 körüli tempó volt, és ezeket a tempókat általában Andi diktálta). Ez lett egyébként a gyakorlat ezen a futótúrán: leérve az egyik hegyről rohantunk ahogy csak bírtunk, hogy megküzdhessünk a következővel, ott viszont annyi időt vesztettünk, hogy az össz átlag tempó csak egy erős gyaloglást sugallna, pedig nem is. Az utolsó hegyen már direkt mértem, hogy mire megy el az időnk: fel és le durván 1200 méter, ehhez pedig kellett durván egy óra. Itt a leereszkedést még extrémebbé tette, hogy közben ránk esteledett. De az az egy óra feszült koncentrálás, fába gyökérbe sziklába csimpaszkodás, zabszem a fenékbe, mert egy rossz lépés, egy megcsúszás, szakadékba zuhanást vont volna maga után, legjobb esetben néhány törést eredményezve, rosszabb esetre meg nem is gondolok. Az adrenalin csak úgy zúgott a vérünkben.

A lényeg a lényeg, sötétben beértünk tökig sárosan (mert dagonya is volt bőven, nem csak jégpálya - mit dagonya, iszapbírkózás), de épségben megúsztuk. Ez nem teljesítménytúra volt, hanem kaland és túlélőtúra. Konklúzióként újra mondom, hogy a nap hőse Andi volt, és kíváncsan várom, hogy fog -e még futótúrázni, én ugyanis ha még életemben nem futótúráztam volna, és ez lett volna az első amire elmegyek, ez után ha még egyszer hívnának, azt mondanám, szórakozz a nénikéddel. Pedig nem ilyenek általában a futótúrák, hanem sokkal inkább olyanok, mint amit múlt vasárnap Endrééknél Vonyarcon futottunk. Mindazon által, a nehézségekért kárpótolt a téli táj, a csodálatos panoráma a tanúhegyek csúcsairól, és a jó társaság, na és talán a 3 bögre forralt bor féltávnál. :-)

Üdv, Rudi

Egy futókísérlet margójára (azaz a zöldet ne akarjuk zöldebbre festeni)

Néhány hónapja egyik ismerősöm megkínált egy "csodaszerrel". Biztatott, hogy próbáljam ki, meglátom, hogy ugrásszerű teljesítményjavulást fog eredményezni. Mivel nagyon sokakat érdekel a téma, beszámolok az eredményről, továbbra is tartva magam ahhoz az alapelvhez, hogy itt a blog-on semmilyen konkrét terméknek nem szeretnék sem reklámot, sem ellenreklámot csinálni.

Maradjunk abban, hogy az adott termék becsületes neve X! Azonnali, tizenszázalékos gyorsulást ígértek hozzá, amit igencsak kétkedve fogadtam elsőre. Hangot is adtam fenntartásaimnak, néhány alapos érvvel rá is mutattam ennek nyilvánvaló képtelenségére. Ekkor ismerősöm már csak 5-6 %-os gyorsulásról beszélt. Ekkor aztán ennek képtelenségére is rámutattam néhány objektív ténnyel, mire barátom már csak annyit mondott: ha csak 1-2 %-ot gyorsulsz X-től, már megérte, nem? Gondoltam, adjunk neki egy esélyt, így amint engedték a körülmények, elvégeztem a "kísérletet".

Alapos embernek tartom magam, szeretek részletekbe menően tájékozódni sok mindenről, amivel kapcsolatba kerülök. X-ről szóló tájékoztatók böngészése közben örömmel konstatáltam, hogy komoly, megalapozott hátterűnek tűnik (sajnos ez nagyon sok, a piacon tomboló divathóbortról nem mondható el), ugyanakkor aggasztott is, hogy kissé egyoldalú, és rövid távra koncentráló megközelítést találtam benne a sportteljesítmény javításáról (hogy ez miért baj, arról nemrég egy másik fórumon írtam egy kis elmélkedést: A valódi minőség 3 alapkritériuma). 

A kísérlet lényege, hogy 4 darab futótesztet hajtottam végre, azaz egy előre meghatározott távot egy előre meghatározott pulzussal futottam végig, és mértem, hogyan alakul közben a sebességem. Kétszer egy kicsit magasabb volt a célpulzus (egyszer X-el, egyszer X nélkül), míg kétszer kicsit alacsonyabb (X-el, X nélkül). Amennyire lehetséges, próbáltam figyelni arra, hogy lehetőleg mindenféle körülmény hasonló legyen a futások alkalmával, és gondosan ügyeltem arra, hogy a terméket az ajánló részletes és pontos útmutatásai szerint fogyasszam el.

Az eredmények (perc/km-ben)

A magasabb pulzusnál:

4:01 X-el

3:58 X nélkül

Az alacsonyabb pulzusnál:

4:49 X-el

4:49 X nélkül

Közérzetre nagyon hasonlóan estek a futások, egyedül a gyorsabb X-es verziónál fájdult meg egy kicsit a hasam, de ezt természetesnek veszem, hiszen először találkozott az (amúgy nagyon finom, de mégiscsak) idegen anyaggal.

A stopperrel sohasem szabad vitatkozni, és a rajta lévő számok egyértelművé teszik az eredményt: X pontosan annyival gyorsított fel engem, amennyire számítottam: semennyivel.

Két megjegyzésem lenne hozzá.

1. Önmagában ez az eredmény természetesen se jót, se rosszat nem jelent X-re vonatkozóan. Csupán a mögötte lévő marketing ígéreteket kérdőjelezte meg elég erőteljesen (legalábbis az én esetemben).

2. Azért írtam, hogy pontosan erre számítottam, mert immár másfél évtizede tudatosan nagy hangsúlyt fektetek a helyes táplálkozásra, szervezetem minden funkciójának karbantartására. Pontosan tudom, hogy nemcsak jó állapotban vagyok, de szervezetem egyensúlyban is van. Azaz rövidtávú machinációkkal nálam további javulást nem lehet elérni, hiszen az csak akkor működik, ha a szervezetben egyensúlytalanság, alultápláltság, hiányállapot van. Ezért - őszintén mondom - meg is ijedtem volna, ha a kísérlet látványos javulást hozott volna, ugyanis az egyértelműen utalna a súlyos egyensúlytalanságomra. Azaz: a zöldet nem lehet zöldebbre festeni (csak a sárgát) :-D Akinek ez így nem teljesen világos, javaslom még egyszer a már említett cikket: A valódi minőség 3 alapkritériuma

Száz szónak is egy a vége: továbbra sem hiszek az egyik napról a másikra ható csodaszerekben. Továbbra is úgy gondolom, hogy az elvégzett edzésmunkától fejlődünk, és nem a tápláléktól. A táplálékunknak csak biztosítani kell a mindennapi munkához szükséges energiát, és a kiegyensúlyozott regenerációt, méghozzá hosszú távon és biztonságosan. Én inkább ezt keresem a táplálékokban.

Egy futóverseny "utózöngéi"

A tavalyi saját versenyünkön elért eredményemnek köszönhetően egy nagyszerű ajándékban részesültem: kaptam egy kétnapos utalványt Magyarország legjobb családi szállodájába, az alsópáhoki Kolping Hotelbe. Éppen azon tanakodtunk, mikor tudnánk elmenni, amikor a félmaraton női győztese, Görög Vera jelentkezett, és arra hivatkozva, hogy ő nem rajong az ilyen wellness témáért, és amúgy is messze laknak a megyétől, felajánlja nekem a másik utalványt is. Így végül Timivel ketten térítésmentesen utazhattunk Alsópáhokra, most novemberben került rá sor.

Ha már ilyen csodálatos ajándékot kaptam, illik egy kis reklámmal viszonoznom a kedvességet, annál is inkább, mivel kiválóan éreztük magunkat! 

Bevallom őszintén, nagyon sokszor jártam már Alsópáhokon, de nem is sejtettem, micsoda hatalmas létesítmény található a falu kellős közepén, mert a főutcáról alig látszik. 10 hektáron több szállodaépület, éttermek, kápolna, medencék, szaunák, szépségszalon, konditerem, hatalmas park, sportpályák, biofalu, indiántábor, állatkert, játszótér, kötélpálya, és még ki tudja, mi minden található. A célcsoport a gyerekes családok, elsősorban úgy van minden kitalálva és kialakítva, hogy az üdülésre érkező gyerekeket minél több játék, izgalom és kaland várja, ugyanakkor a szüleik meg nyugodtan tudjanak közben pihenni, kikapcsolódni.

Nem részletezem jobban, aki kíváncsi, sokat megtudhat a Hotel Weboldaláról.

Saját képeink elérhetők itt.

Összességében csak a legjobbakat tudom mondani, kiváló felszereltséggel, tiszta környezettel, kedves kiszolgálással találkoztunk. Külön kiemelném az árban benne foglalt reggeli és vacsora svédasztalos kínálatát: bőséges választék, pazar látvány és ízletes falatok. Alig tudtam felállni az asztaltól az étkezések után, a szemem mindig többet kívánt, mint amit a hasam elbírt! :)

Szóval remekül éreztük magunkat Timivel, még egyszer szeretném megköszönni a szállodának a felajánlást, és mindenkinek, aki közreműködött a szervezéskor!

Mountain Man 20km-es tesztfutás

Ma reggel mindenképpen szerettem volna teljesíteni egy 20km-es tesztfutást a szilveszteri Mountain Man útvonalán, hogy lássam, mindennemű dombedzés nélkül mire lehetek képes jelen állapotomban.

(a képek a tavalyi versenyen készültek)

Sík vidéken 3:45 perc/km sebességgel teszek meg egy félmaratont, ám ha itt kilométerenként csak fél perccel vagyok lassabb, már örülni szoktam neki, mint majom a farkának:-) No, ez még soha nem jött össze.

A tavalyi pályacsúcs során 1:26:20 alatt tettem meg ezt a résztávot, utána még kellett küzdeni egy jót a Deákig, de az már ugye szinte teljesen sík. Jelen helyzetemben az igazi kihívás az erőm optimális beosztása jelentette, hisz nem tudhattam, mikor állok majd fejre az emelkedők során, ha túl erősen kezdek. Ez élesben némileg meg is történt tavaly, de még volt jócskán előnyöm, hogy azt megőrizhessem a végéig.

Semmiféle komolyabb elvárást nem támasztottam magam irányába, egy referenciaidőt kellett futnom, semmi több. Ennek segítségével jól tudom majd követni szilveszterig a fejlődésemet, persze az időjárás azért még közbeszólhat a téli időszakban, mint mindig.

A TV torony emelkedő ideálisan sikerült, úgy véltem, nem futottam el magam, hisz kellett az erő a későbbiekre. A Jánka már sokkal inkább hullámvasút jellegű és mindenért (már ha kell bármiért is) kárpótol a panoráma, ami a hegygerincen (m)el(l)énk tárul. Ezután a sík átmenet következett Botfáig, amit illik egyenletes tempóval teljesíteni, ha nem akarjuk, hogy a fél mezőny majd elsurranjon mellettünk.

A kör legkeményebb szakaszának szokás szerint a Botfai-Bozsoki hegy bizonyult, a „fal”-on jó, ha tartani tudtam a futómozgást. Majd, ha ez nem lenne elég, utána még 3 újabb hullámban érkeztek sorjában a további dombocskák. No, ez már nagyon nem hiányzott. Amúgy sem szokott - soha. Egyik nagy életcélom, hogy ezt a szakaszt öreg koromra (ez már sajnos folyamatban van) mosolyogva teljesítsem:-)

A részidőimet nem néztem a futás alatt és érzésre egy gyenge-közepes időt jósoltam, keménynek éreztem a felfeléket, a lefeléken meg mintha tartalékoltam volna. A vége már egy nagy száguldás volt a 76-os főútig, és ha nem találkoztunk agresszív kóbor kutyákkal a menet során, már boldog emberként térhetünk haza.

Most viszont a „futás istenasszonya”nekem még rátett egy lapáttal, hisz 1:26:17, azaz a tavalyi versenynél jobb idővel értem be. A szívem is normálisan vert (átlag 162 ütés/perc) és éppen 2 kilóval lettem könnyebb a folyadékvesztés miatt.

Felvetődik a kérdés, mit jelent ez? Rosszat semmiképpen, de mégis, valamilyen úton csak el kellene indulnom a további edzések tekintetében. Dőljek hátra és csak tartsam szinten magam? Agyra-főre toljam neki a dombos edzéseket, hogy jobb legyek felfelé? Esetleg fogyjak le 3-4 kilót a TV shop szauna-övének segítségével?

Arra jutottam, hogy mivel érzésre még messze vagyok a 41km-es táv gyors teljesítéséhez (mondjuk 3:05-3:10 között), így már most kellő motivációt kell, hogy adjon a jelenlegi jó állapotom és maga a maraton lefutásának lehetősége. Ennek mezsgyéjén fognak várni még rám szép és kemény futások egyaránt.

3. Junkerlauf Fehring 18.2 km (300m szint) 2010-11-13

http://zaszse.blogspot.com/

(lehet, hogy kissé elnyújtott lesz, mert a család gyengébbik fele éneklős műsort néz, ami közben mindig hosszasan le szoktam foglalni magam valami értelmesebbel, már elnézést a fanatikus x-faktor rajongóktól)

Siófok helyett idén Fehring (Stájerország) lett a befutó, no nem mintha bármikor is versenyeztem volna a Balaton fővárosában, ám most komolyan felvetődött a gondolat. Ausztriában túlzott helyett reális nevezési díjat találtam (ez nem vicc, nyugat olcsóbb, mint a BSI…), az indulócsomagon túl pénzdíj járt minden korcsoport-dobogósnak és nem utolsósorban egy embert próbáló, de csodaszép pálya várta az indulókat.

Szinte a legutolsó pillanatban bukkantam rá a versenyre, pedig elhihetitek, ismerek néhány webes „gyűjtőhelyet”. Áginak még éppen tudtam szólni, hisz úgy gondoltam, könnyedén nyerhetne 50EUR-t, de végül családi okokból nem vállalta. (1:31-es idővel ez sikerülhetett is volna) Nekem már nem volt ennyire rózsás a helyzetem, bár az első 2 év időeredményei alapján azért nem indultam reménytelen helyzetből.

Sajnos felfeléket még nem nagyon edzettem idén, így nem igazán tudtam, mire számítsak a 300m szintkülönbségből kiindulva, de nem akartam egy ilyen versenylehetőséget csak azért veszni hagyni, mert parázok az emelkedőktől. Nem szoktam.

A tavalyi eredménylista alapján olyan 1:11 körüli időt jósoltam magamnak, Asi 1:10-en belül várt (köszönöm, hogy rám rakta a plusz terhet:-) ) , Roli 1:15-öt remélt – én pedig azt, hogy ezt azért tényleg megfutnom majd.

Sajnos a felvezetés elég gyatrán sült el: bár előnevezettként már háromnegyed órával a rajt előtt odatoltam a képem, fél órán át csak sorban állással múlattam az időt, így a gyors átvedlés után még arra sem volt időm, hogy lemérjem a Garminnal a bemelegítés talán csak méterekben mérhető távját. Így most az egyszer nem csurom vizesen álltam be a rajtvonalhoz, aggódtam is emiatt. Persze csúszott a kezdés, de addigra már visszatértem a versenyközponthoz, ám ott már inkább üdvözöltem osztrák futóismerőseimet.

Rajt (itt egy kép szokott lenni, de még nem tudtam összevadászni sehonnan). Jó néhányan számomra elfogadhatatlan sebességgel kezdtek, de optimistán azt reméltem, hogy a „hobbylauf” résztvevői lesznek, hobbiként biztos futni szoktak, jó sokat, vagy mittudomén:-) Beálltam a tavalyi ezüstérmes, Oliver Pendl mögé, idén került át éppen M40-be, mivel így nem az én korcsoportom, ha mennie kell majd, könnyű szívvel elengedhetem.

Az első 6km sík és aszfalton haladt: míg a legeleje a szegényes bemelegítés miatt kissé nehezen ment, tíz perc után már kezdtem magamhoz térni. Tudtam, hogy ennek a relatíve sok síknak meglesz a böjtje és miután beküldtek minket az erdőbe, ez jól be is bizonyosodott.

Érdekes módon, az első lankásabb emelkedőn egy 20-as éveiben járó sráccal elszakadtunk az ötös csoportunktól, no ekkor aztán már ténylegesen kezdtem aggódni – a többiek biztosan tudnak valamit, amit én, első indulóként még csak nem is sejthetek! No, innentől megesett, hogy saras-avaros erdei kaptatón cammogtunk felfelé, majd vagy kavicsos vagy újra aszfaltos hullámvasút következett. Egyre inkább nem kívántam az emelkedőket, de azért a tetőkön regenerálódtam némiképp. Lényeg, hogy kezdtük már kapizsgálni, hogy’ lesz a vége 300m szint. Egy nem-tudom-már-hányadik, immár meredek hegymeneteben aztán kissé meglépett alkalmi futótársam, akit a lejtők után újra a körömben üdvözölhettem.

Hátrafelé saját érdekemben inkább nem nézegettem, előttem viszont a nordic-walkingosok túráztak, jó volt látni nálam lassabb tempót. Az egy igazi hosszútávfutóhoz képest súlyos 73 kilóm finoman szólva sem repített fel a magaslatokra, de az utolsó lefelén már a „szar is gurul” alapon toltam neki a célig, de a srác akkorra már fél perccel előrébb járt.

Az időm 1:09:31 lett, ami a korábbi években abszolút 3., illetve 4. helyeket ért volna, de a „sárvári formámat” újra hoztam: ez most csak 6. helyet ért, persze mikor, ha nem most lett pályarekord és jöttek a szokásosnál gyorsabb futók. (korcsoport 4.)

Eredmények.

Nehezen hiszem el a távot, mert az 3:49-es tempót jelentene, és ennyit bizonyosan nem tudok egy ilyen brutális pályán. Jobban hiszek inkább a foot pod-omnak (na ilyet sem mondtam még), ami 17.8km-t mért (3:54). Eszerint írom le inkább a négy részre osztott tempóimat (pulzus).

3:43 (164)

4:06 (169)

3:59 (170)

3:51 (170)

Ha valaki tudna esetleg olcsó nevezési lehetőséget (egy nevezett lemondja a részvételt) Siófokra, még meggondolnám, megfelelő formában érezném magam a sík tóparton egy PB-hez.

Visszatérve a mai naphoz: nagyon szeretnék visszajönni ide jövőre is, kicsit már az emelkedőkre is rákészülve elérhetőnek látok egy 1:07 vége körüli időt, nyilván az még jobb lenne, ha mondjuk januárra tennék át ezt a versenyt, hisz olyankor még elfogadhatóan dombozok.

Ja, visszatérve Oliverre, aki nagyon lemaradt: még felépülőben van egy nyári súlyos bringás bukás után, a válla például 6-ot reccsent egy egyszerű karemelés közben, amikor kézrátéttel próbáltam az öltözőben gyógyítani – sikertelenül.

Most kicsit távolinak tűnik a MM futás év végén, nem is tudom, mit fogok kezdeni magammal addig, de a család csak örülni fog, ha kicsit visszaveszek:-)

(Hosszú lett, de szóltam előre)

Toronyfutás aszfaltszaggató módra

Szombaton a ragyogó őszi időnél nem is lehetett volna szebbet kívánni egy kis sportoláshoz. De úgy látszik, a jó idő nem mindenkit csábított futóversenyre, hiszen az egyesületből mindössze hárman voltunk ott az idei Toronyfutáson (rajtam kívül Peti1 és Keszi, és még néhányan a sárvári félmaratonon is vitézkedtek).

Tavaly óta a hagyományos felfelé futáson kívül lefelé is összemérhetjük az erőnket: egyéni indítással, a torony tövéből indulva a szánkópályán (javarészt néhány centis avarban gázolva) igyekeztünk elérni az alsóerdei étteremmel szemközt elhelyezett célt. A tavalyi, bemelegítő futásnak szánt lityilötyi (4:04) helyett idén tiszta erőből nyomtam a gázt, így 3:36 alatt értem végig a mindvégig lejtő 1220 m-es pályán. Ez 2:57-es tempónak felel meg, nem is rossz, ugye? :) Ezzel az idővel 11 mp-es előnnyel meg is nyertem a számot.

Felfelé (immár tömegrajttal indított változatban) viszont nem sok jóra számítottam, hiszen épp egy közel két hetes pihenőidőszak után vagyok, még abszolút formán kívül. Szerdán ugyan egész jól sikerült a próbafutás, hiszen esőben, csúszós pályán 7:21 alatt értem fel, de még ez is jócskán elmarad a tavalyi időmtől (6:55). A rajtnál Fehér Feri vágott az élre, mögötte futottam, és még 4-5 atléta fiú tartotta velünk a lépést. 300 m-nél egy kicsit elszakadtam a többiektől, és ritmusváltás nélkül is fokozatosan halkult a szuszogás, amit mögöttem hallottam. A táv felénél már nem is hallottam semmit, hátranéztem, még mindig négyen-öten voltak egy csomóban. Mivel fölényesen vezettem, különösebben nem erőlködtem, egy jóleső hajrával értem be a célba (1700 m-nél). Az időm 7:25 lett, tehát még a szerdai edzéstől is elmaradtam. Utánam Fehér Feri ért be másodiknak, 7:35-el.

A klubból Peti és Feri is szépen jöttek, utóbbi visszatérésének szívből örülök!

Találkozunk jövő vasárnap a pályán, a közös edzésen!

9. Sárvári félmaraton 2010-11-06

Összességében a kilencedik, ám nekem mindössze csak a második sárvári versenyem mindent hozott, csak számomra jó helyezést nem. Így lényegében adná magát egy búval bélelt beszámoló, okokat keresve, miért ment úgy ahogy, mit kellene másképp csinálnom, hol rontottam el a felkészülést és az is meglehet, hogy nem is kéne nekem ezt az egészet erőltetnem…? Azért ennyire még nem kell temetnem magam.

Sajnos Egerszegről talán ennyire kevesen még nem érkezett futó, a klubunkból mellettem csak Ági és Olivér indult, mindketten egyéniben. Ám ahogy hallottam, az egy időben zajló toronyfutáson sem képviseltettük magunkat szép számmal, ez viszont már kissé meglepett.

Megkockáztatom, hogy 100km-es körzetben ennyire erős férfi élmezőny csak a Keszthelyi Kilométereken szokott összejönni, mindez csak azt erősítette bennem, hogy ilyen vetélytársak mellett illene egy jó időt futnom, akár helyezéstől függetlenül is. A hőmérséklet nemcsak novemberhez, de már-már a futáshoz is túlzottan enyhének tetszett, ám talán annyira mégsem, hogy arra egy esetlegesen balul elsült versenyt lehetne utólag fogni. Nem is teszem, de okom sincs rá.

A rajtot 50m-rel hátrább vonszolták, mint ahol az lenni szokott, az első néhány kilométer után pedig heten futottunk az élen: a szombathelyiek, sárváriak és az országosan is az élmezőnyhöz tartozó Szabó Gábor haladtak mellettem. Előbb a Rosta Csabi és a Sásdi Zoli, majd én szakadtam le és álltunk be saját tempónkra. Az eleje néhány száz méterrel haladt stabilan előttem, így lényegében közelről néztem a verseny alakulását.

Viszonylag elfogadhatóan éreztem magam, de az, hogy tempót váltsak a felzárkózás reményében, ma nem volt meg bennem. Még akkor sem, amikor a Szabó Gábor kiállt egy jelentősebb mennyiséget könnyíteni magán a susnyásba, majd visszatérve elfutott mellettem, hogy a többieket újra üldözőbe vegye. Ha itt megpróbálom felvenni a sebességét, az talán segített volna, ám ha mégsem, a végén könnyen beállhattak volna a lábaim. Sajnos nem volt meg a kellő bátorság bennem, vagy mondjuk inkább úgy, hogy csak a józan eszemre hallgattam.

A Sótony előtti 1200m hosszú emelkedő nem ment se túl jól, se túl rosszul, de az eleje ekkorra már jó egy perccel elment. Így azt még láttam a dimbes-dombos rész elején, hogy a Szabó Gábor és a Garami Árpi tempót váltott, majd őket követte a Nagy Gábor és a Fábrics Gabi, akit tavasszal még sikerült 18km-nél megelőznöm, de most csak nem akart csökkenni a távolság közöttünk.

Sárvárra beérve már stabilizálódott az ötödik helyezésem, még az időm volt kérdéses, amit egy hosszabb hajrával sikerült 1:19:02-n megállítanom, ez nekem új egyéni csúcs félmaratonon és végre a Hegyi Peti egyesületi rekordját is sikerült beállítanom – ez lényegében meghívás irányába újra a futók világába :-). Most jöjjön a szokásos szöveg: a táv csak 20.9km, ám az emelkedőt is beleszámolva megfelelhet egy félmaratonnak.

Négy részre osztva a távot (pulzussal):

3:42(164)-3:46(168)-3:56(167)-3:42(167)

Ági a hölgyek között ezüstérmet szerzett, viszont sajnos Oli féltáv után kiállni kényszerült.

Gratulálok minden versenyzőnek, Asinak pedig köszönöm az egyéni frissítőt.

Az eredmények itt elérhetők.

Utószóként néhány gondolat a hogyan továbbról: idén még a szilveszteri verseny előtt (24 vagy 41-et futok) szeretnék futni egy újabb félmaratont, hisz látok némi fejlődési lehetőséget egy kicsit hűvösebb időben, sík pályán még idén is. Jövőre pedig kiderülhet, képes vagyok-e gyorsulni még ezen a távon (idén ez szerencsére talán a vártnál is jobban összejött), illetve a maratoni időmet igenis jelentősen illene túlszárnyalnom.

Mégis, ami a legfontosabb, hogy még mindig ugyanúgy élvezem a futást, mint amikor néhány éve elkezdtem és eddig a sérülések is valahogy elkerültek; ezek olyan alapfeltételek, amelyeknek továbbra is teljesülniük kellene a fentiekhez.