2011. március 28., hétfő

Visszatérés Pozsonyban - 3 óra alatti maratonnal


A tavalyi év második fele nem éppen az elképzeléseim szerint alakult. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, közepes formában tudtam csak edzeni és versenyezni, mígnem aztán november közepén achilles-em túlterheltsége miatt úgy döntöttem, tartok egy hosszabb pihenőt, fájó szívvel lemondva ezzel a szilveszteri maratonról.

A hat hetes pihenő szép gyarapodást hozott, legalábbis a testsúlyom tekintetében: a korábbi 60 helyett 66 kg-ot mutatott a mérleg, ami ugye éppen 10% extrát jelent. Január 3-án, az első edzésem napján alighanem bármelyik aktív aszfaltszaggatótól kikaptam volna, ha versenyzünk egymással: alig hat km könnyű kocogás után is már minden bajom volt, a pulzusom az egekbe emelkedett. A csapnivaló forma nem vette el a kedvemet, gondoltam, legalább most világosan megmutatkozhat, hogy a nulláról építkezve milyen gyorsan tudok fejlődni. Innentől már folyamatosan edzettem, bár csak lassan emeltem a terhelést. A formám pedig látványosan ívelt felfelé, elég csak szemléltetésképpen az alábbi edzésadatokat és ábrát bemutatni (átlagtempó és átlagpulzus, valamennyi nagyjából sík terepen):

5:00 164 (január 3.)
4:58 145 (január 13.)
4:21 148 (február 3.)
3:59 148 (március 24.)

Ha az elsőt és utolsót összehasonlítjuk, nem is kell tovább magyarázni a fejlődést... És ha még azt is hozzáteszem, hogy a 6 kg plusz súlyból még mindig megvan 3, akkor joggal bizakodhatok a további gyorsulásban is.

Január végén Bandi és Korpa (akik kinézték maguknak a pozsonyi maratont) invitálására jelentkeztem én is a szlovák főváros március 27-re meghirdetett nagy maratonjára. Remek alkalomnak ígérkezett felmérni, hol is tartok a felkészülésben. Később aztán Hegyi Peti is csatlakozott hozzánk (igaz, ő félmaratoni távon), de aztán sérülések miatt mégis úgy alakultak a dolgok, hogy csak egyedül (menyasszonyom kíséretében) voltam ott Egerszegről vasárnap reggel a rajton.

Némi kis szelet leszámítva ideálisnak mondható futóidőben versenyeztünk mindvégig, legalábbis én nagyon szeretem az ehhez hasonló, 5 fok körüli klímát. Az öltözködést is jól eltaláltam: rövid alsóban és hosszú felsőben futva melegem sem volt, de nem is fáztam. 

Az egész versenyen olyan túl sok izgalom nem történt, megpróbálom összefoglalni az eseményeket. A rajtnál szokás szerint beragadtam a tömegbe, de nagyjából két perc után már kitisztult előttem a terep, és onnantól már a saját ritmusomban tudtam haladni. Az első 10 km-en enyhe ellenszélben futva, 4:05-4:10 közötti tempót (és 155-160 közötti pulzust) tartva futottam, és az útvonal itt fordult vissza a városközpont felé, azaz innentől egy kis hátszél támogatott bennünket. És éppen itt értem utol egy kb. 50-60 fős csapatot, akik a lufis emberek (3:00-s pacemaker-ek) körül csoportosultak. Még nem csináltam ilyet korábban, de mivel most éppen ideálisnak tűnt a tempó, csatlakoztam a társasághoz. A tempó 4:10 körül stabilizálódott, a pulzusom pedig 155 alá esett egy kicsivel. Féltávnál 1:28:40 körül voltam, de itt egy kicsit elvette a kedvem, hogy hosszabbnak bizonyult a pálya. Pedig addig a gps órám szerint is szinte hajszálpontosan voltak kirakva a km-ek, de a körváltásnál (ahol a félmaratonisták kiváltak) valamit elszámolhattak, mert a 22. km-nél már több mint 200 m eltérést jelzett az órám. És ez már előrevetítette, hogy 42,2 helyett 42,6 km-nél fogok beérni a célba... A másik tényező, ami tovább nyújtotta a beérkezés várható idejét, az a "flat and fast" jelzőkkel reklámozott pálya vonalvezetése volt: körönként négy nagyobb (azaz összesen nyolc) hidat vagy emelkedőt kellett megmásznunk, mérésem szerint 272 m szintkülönbséget győztünk le a 42 km alatt, ami kevésnek éppen nem mondható. Féltávnál még frissnek éreztem magam, és a tervem az volt, hogy ha marad erőm, 30-nál kiválok a társaságból, és a végéig a saját tempómat futom. Azonban éppen itt, 30-nál kezdtem el fáradni, így maradtam a csapattal, egészen a végéig. Sajnos a végére elfogytam, nem maradt erőm a hajrára. Direkt megnéztem az órámat: 42,2-nél 2:58:01-et mutatott, a végső időm pedig 2:59:32 lett.

Ezzel az eredménnyel nem kell szégyenkeznem, de azért nem vagyok teljesen elégedett. A körülmények (forma, időjárás) ideálisak voltak, így a nehézségek (hosszabb pálya, emelkedők, szél) ellenére néhány perccel jobb időre számítottam a mai napon. Hogy nem sikerült, az azon múlott, hogy 30 fölött már nem tudtam váltani (pedig a taktika ez lett volna, éppen ezért futottam az első felét kicsit visszafogottabban, mindössze 156-os pulzussal). Olyan nagyon azért nem csodálkozok, hiszen a három hónapos edzésprogrammal felhoztam magam odáig, hogy rendben van a gyorsaságom és a hozzá tartozó pulzusom, azonban a hosszú távokra még nincs meg a kellő kitartásom (október óta se edzésen, se versenyen nem futottam maratoni távot). Az alap tehát biztató, de még sok tennivalóm van augusztusig, hogy jól szerepeljek a hazai 100 km-es ob-n, ami az idei fő célom.

Ami bizakodásra adhat okot, az feltétlenül az, hogy meglepően gyorsan regenerálódtam, pedig a 42. km végére teljesen elkészültem az erőmmel... Már estére lett volna kedvem egy kis kocogásra (pedig közvetlen a futás után még sétáltunk is Timivel egy órát a belvárosban, utána meg hazavezettem Pozsonyból Zalaegerszegre), ma pedig ténylegesen el is mentem, és igencsak könnyedén és jól ment az edzés.

Magáról a versenyről és a rendezésről néhány szó. Egy gyorsan fejlődő nagyvárosi futóverseny a Bratislava Maraton, évről évre egyre többen választják, köztük pénzdíjra hajtó profik is. A rendezésnek javára legyen mondva, hogy rendkívül kulturált, szervezett körülmények között zajlott minden (az eseménynek otthont adó Eurovea például egy olyan hatalmas és hipermodern pláza, ami mögött a West End csak elbújhat), külön kiemelve a frissítő állomások kényelmesen elérhető és átlátható kínálatát. Amiben még fejlődniük kellene, az a körítés: se zene, se dobszó, se speaker nem fokozta a hangulatot, egy árva pisztolylövésből tudtam meg, hogy elrajtolt a mezőny. Útközben is csak két zenész volt, és nézők is csak alig-alig akadtak, többségük csak passzívan szurkolt. Az útvonal két szép Duna hídtól és az óvárosi macskaköves résztől eltekintve 90 százalékban jellegtelen lakótelepeken és unalmas országutakon, azaz nem éppen inspirálónak mondható környezetben haladt. A sok emelkedő és a szélnek kitett pálya miatt nem javasolnám azoknak, akik rekordot szeretnének futni, akik azonban egy jól szervezett tavaszi maratonon futnának, azoknak bátran ajánlom, nem fognak csalódni a pozsonyi versenyben!



2011. március 26., szombat

10. Sárvári félmaraton 2011-03-26

Közel sem úgy végződött az előző és indult az idei évem, amint az akárcsak a teljesen realista elképzelésiemben szerepelt. Előbbiről már a szilveszteri verseny kapcsán írtam, utóbbi pedig egy térdsérülés nyomán dőlt dugába. Mármint a kulcsfontosságú alapozó időszak szállt el felettem anélkül, hogy fel tudtam volna építeni egy erős aerob alapot, ami nélkül nem lehettek vérmes reményeim.



3 héten át csak hébe-hóba tudtam futni és akkor is leginkább a 6. kilométerig volt értékelhető egy-egy edzés, aztán már csak a szurkáló fájdalomra emlékszem, meg hogy mindig hazavergődtem valahogyan. Szerencsére alkalmas maradtam a bringázásra, ami remek szinten tartásnak tűnt rövid távon, de legalábbis nem híztam el, mint a disznó:-). Jó két hete kezdtem el újra az érdemi futásokat, így persze a Pozsony Maratoni indulásomat már korábban áttetettem 2012-re.

Néhány hete reménytelennek láttam még azt is, hogy tavasszal egyáltalán futni tudok majd, ám mivel javult az állapotom, pár napja eldöntöttem, hogy gyatra forma ide vagy oda, azért Sárvárra csak elmegyek.


Magas elvárásokat nem támaszthattam magammal szemben, ennek megfelelően főleg az érdekelt, hogy képes leszek-e egy egyenletes, jól eső tempót futni úgy, hogy 21km-t egyben már 7 hete nem futottam.


10-en indultunk ZASZ-osok, de rajtunk kívül is láttunk még egerszegieket melegíteni, mint ahogy Kanizsáról is befutott a szokásos különítmény.


Sikerült hátulról rajtolnom, hisz nem siettem sehova, és azt is örömmel nyugtáztam magamban, hogy most sincs bennem semmiféle izgalom, ahogy az jó formában is lenni szokott. Az elején olyan 12. pozícióban lehettem, de hamar látszott, ki fut saját képességeinél erősebben, hisz a terepes résznél már az 5. helyen találtam magam, bár az első 3 nagyon elfutott addigra már. Egész jó állapotban éreztem magam, térdem is bírta, ám még nagyon az elején jártunk.



Aztán az Ikervár előtti hosszú egyenesben, pontosabban a szélkerekeknél, elhagytam a sárvári Marton Lacit is (végül egyéni legjobbat repesztett), aki azért még kilométerekig próbált tapadni, ám végül a Sótony előtti kaptató előtt lemaradt. Nem mondom, hogy nem bántam, senki nem álmodozik folyamatos topogó léptekről maga mögött.

Az emelkedő normálisan ment, már ha ez mond valamit, majd az Asi szokásához híven bemondta a váltópontnál, hogy 3 és fél perc (mármint korábban azért nem szokott ennyi lenni:) ) a hátrányom a Fábrics Gabihoz képest. Hát, nem rendeltem ott helyben pezsgőt ezt megünnepelni…


A főútig tartó hullámvasútat alapesetben élvezni szoktam, ám most nekem úgy tűnt, mintha inkább csak emelkedne. Gondoltam, hogy nem a földrajzi paraméterek változtak meg az elmúlt ősz óta, hanem a formám nem teljesen alkalmazkodott még egy ilyenhez. A fel-felcsapó szembeszél csak rontott a feelingen, de azt azért éreztem, hogy még nem sodródok erősen a teljesítőképességem határai felé.


Nem úgy Gabi, aki kissé elfutotta az elejét (később bele is kellett sétálnia), így látótávolságon belülre került Sárváron, ám annyira csekély volt már a hátralévő táv, hogy fél perc még megmaradt közöttünk.


Végül nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy negyedikként csaptam be a célba (korcsoport 2.) 1h23m58s-as idővel és még egy kupát is kaptam mindezért. Tavaly az 1h19m02s-es időm semmire nem volt elég:-)


Felnegyedelve a táv; tempó(pulzus):


4:00(164), 3:59(164), 4:07(165), 3:55(164)


Normál körülmények között elszégyellném magam egy ilyen teljesítmény után, ám a történtek ismeretében nem tehetek szemrehányást magamnak és ha a térdeim sem szenvedik meg a nagy terhelést, igazán szép eredmények várnak még rám idén.


Eredmények


korpa